Toroczkai László pártelnök azt mondta, a választásokig újabb utcai akciókat szerveznek.
Az önkormányzat uszító plakátok miatt tette ki a Mi Hazánkot, Dúró bírósági ítéletet akar.
Dúró Dóra hivatali visszaélés miatt akar feljelentést tenni.
Önkormányzati helyiségben működik a pártiroda.
Lantos János fotókat lobogtatott bizonyítékként. Szerinte megsértették a törvényt a pécsi felvonuláson, és nem ő tartozik magyarázattal, amiért érvényt akar szerezni annak.
Sosem énekelték még ennyien szivárványos zászlóval a kezükben a Nélküledet. Több százan tüntettek a családok védelméért is. Békésen, de botrányokkal övezve zajlott az első felvonulás. Pedig sosem volt ilyen megalázó melegnek lenni a pécsi pár szerint, akikkel végigkövettük a Pécs Pride-ot.
Pécs belvárosában zajlik az első vidéki Pride.
A város polgármestere feljelentést tett.
A fideszes képviselő szerint a támadók utólag azt állították, roma származásuk miatt nem akarták beengedni őket, ami nem igaz.
Szerintük ugyanis az „európai, fehér, heteroszexuális és keresztényellenes szimbólum”.
Négyen osztoznak rajta.
A járványhelyzetben akkor is tilos gyűlést szervezni, ha a résztvevők maszkot viselnek és tartják a távolságot.
A politikus maga erősítette meg, hogy nem követtek el bűncselekményt ellene.
A rendőrök igazoltatják a résztvevőket.
Van olyan ember, aki tavaly 9 milliót adott nekik, ez a legnagyobb támogatás, amit párt magánszemélytől kapott.