Alig szólt a magyar választókhoz, kiállt a NATO mellett, kimondta, hogy Oroszország a támadó, közben az Uniót gyalázta és Európa jövőjének nevezte magát.
Senki sem tartózkodott.
A Parlamentben hétfőn szó esik majd a Fudan egyetem ügyében kezdeményezett népszavazásról is.
Torres méltatta Hitlert, amiért Németországot vezető gazdasággá tette.
Naftali Bennett jól van és dolgozik.
Több párttársa szerint le kellene mondania, miután kiderült, hogy a lezárások idején kertipartizott. A sajtó már az utódját keresi.
De továbbra is az a terv, hogy a nagykoalíciós kormányt felváltva vezetné két miniszterelnök.
A 64 éves Kisida szeptemberben vette át a Liberális Demokrata Párt vezetését.
Kisida Fumio volt külügyminiszter nyerte a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztségéért tartott szavazást.
Pedig vasárnap még csak 24 órás kivizsgálásról volt szó.
Egy ország, ahol nem csak súlyos állapotban vesznek fel koronavírusos betegeket a covid-osztályra.
Amiért megszegte a járványügyi szabályokat.
Három évvel a legutóbbi gyűjtés után összejött még száz óriási hazugság Magyarország miniszterelnökétől.
Fontosnak tartja a jogállamiságot.
Engem megvett.