Péterfalvi Attila szerint rengeteg ponton sérti az alkotmányt és az alapvető jogelveket az elképesztő fideszes MNB-javaslat.
2,3 millióról 5 millióra emelkedik Matolcsy György fizetése. Papcsák Ferenc háromszor annyi pénzt kap, mint eddig. Ugyanabban a törvénymódosításban bújik meg ez a részlet, ami azt is kimondja, hogy a 250 milliárdos MNB-alapítványok pénze már nem a miénk.
Egyenként szedik ki a nagy állami cégeket az infotörvény hatálya alól. Teljesen szembe mennek egy jogerős bírósági ítélettel is, csak ne derülhessen ki, hogy Matolcsyék mire költenek százmilliárdokat.
Utánamentünk az egyik legabszurdabban hangzó tételnek a jegybank ötmilliárd forintos pénzosztogatási listájáról: mi a rákért adományoz az MNB másfél millió forintot egy rablóhalazó pecaverseny szervezőinek?
Tényleg? A 444.hu kiszámolta, hogy mikor következik be a Nagy Előzés.
95 milliárd forint lehetett az MNB eredménye, állítja az MNB. Semmit nem fizetnek be belőle a költségvetésnek, lenyelik az egészet.
A Bloombergig jutott a hír, hogy fegyverkezik a magyar jegybankelnök.
A teljes vételár 13,2 millió euró, azaz nagyjából 4,2 milliárd forint volt.
A névjegyre ezentúl ez kerül: a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hadúr.
Egy úr jótékony, de akkor aztán különösen, ha nem saját pénzét költi, hanem az adófizetőkét. A Magyar Nemzeti Bank nem bírja abbahagyni a jótékony pénzszórást, igaz, a pénznek csak egy töredéke megy valójában jótékony célra.
Ez nagyon megnyugtató!
Saját személyes testőrség védi a jegybankelnököt. Matolcsy korábban többször kért rendőri védelmet, de a miniszterelnök nem engedélyezte. Alapított hát magának egy testőrséget, aminek az élére az ORFK készségesen átvezényelt egy hivatásos állományú rendőrtisztet.
Kíváncsian várjuk, milyen következménye lesz a részvényesek félretájékoztatásának!