A Tescóban, a DM-ben, a Müllerben és a Rossmannban is dolgoznak fizetés nélkül maradt diákok, akik azt fontolgatják, nem veszik fel a munkát, ha a helyzet nem rendeződik.
Az Éljen Szombathely!, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselőjét 8 társával együtt több milliárd forintos adócsalással gyanúsítják.
A NAV Csongrád megyei igazgatósága költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a szombathelyi ügyvédet és képviselőt.
Ha nem hozzák össze a kétharmadot a Fidesznek, akkor a kormánypárt sem szólhat bele, mikor kampányolhatnak.
Egyébként is folyamatosan konzultálnak az adatvédelmi hatósággal.
Így bennük nem lehet megbízni, velük nem lehet összefogni.
„Létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság” - adta ki a hármas jelszót a Jobbik szóvivője. Szó szerint, mint az MSZP 2002-ben.
A miniszterelnök kemény kérdésekre válaszolt keményen a Parlamentben. Családtagjai üzleti ügyeiről azt mondta: semelyik családi beszélgetése nem tartozik a Parlamentre.
Sokan meglepődtek, miért vállalt politikai állást a híres riporter-főszerkesztő. Megkérdeztem tőle.
A Tilos, a Rádió C, a Roma Sajtóközpont alapítója, a Kossuth Rádió és a vs.hu volt főszerkesztője először vállalt politikai állást.
Ettől fél a legjobban.
Telefonon beszéltek egymással a baloldal nagyágyúi, de nem került közelebb az összefogás. Botka nem kér Gyurcsányból.
És a Fidesz a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosa, tette hozzá. Erősen indított a szocialisták miniszterelnök-jelöltje.
292 küldöttből 280 támogatta a szegedi polgármester indulását.