Az MVM résztulajdonában álló erőmű már nagyon várja az állami pénzt.
Ennyi osztalékot tudott kivenni a Szerencsejáték Zrt.-ből. A Mol is majdnem ennyit fizetett, az MVM pedig hétmilliárdot.
Nagyon hiányzott eddig ez.
A magyar kormány Rotschild-tanulmányát egy prágai elemző cég szedte most ízekre. Lázár János pénteken győzködte Brüsszelt, de ősz előtt aligha határoznak ott az engedélyezésről.
Lázár János továbbra is kitart amellett, hogy Magyarországnak óriási üzlet Paks 2. Az állam energetikai központja ezt teljesen másként látja.
Másodfokon hatályon kívül helyezte Kocsis István volt MVM-vezér elsőfokú felmentő ítéletét a Pécsi Ítélőtábla, ellene és a társai ellen új eljárást kell lefolytatni.
Habony, Kuna és Rákosi cége is kap a pénzből, amit a következő egy hónapban a szemünk előtt vernek majd el a TV2-n, a Lokálon és az összes kormánybarát portálon.
Ez a bravúr még a nagy Sztálinnak se sikerült, pedig ő aztán tényleg próbálta.
Jogos a kérdés: mégis mi a fenének kell egy monopolhelyzetben lévő áramszolgáltatónak imázskampány?
Az MVM valamiért úgy gondolta, hogy érdemes Habony médiatermékeinél több pénzt elkölteni a Paks II reklámjára, mint a sajtó többi részében együttvéve. 127 millió forintunk bánta.
A dal, amitől hazajönnek a külföldön élő magyarok. De sovány malac vágtában!
Apróbb technikai malőr.
Nagy László pedig bekerült az elnökségbe.
L. Simon Lászlónak korábban levelet írt az épület tervezője, hogy jó lenne, ha megmaradna a műve az eredeti formájában. Megmarad.