A képzési kínálatban kitüntetett helyen szerepelnek a nemzeti identitás kialakításában fontos szerepet játszó tanári szakok - például a magyar nyelv és irodalom vagy a történelem.
A meghívott tanárok annyit tudtak, hogy zárt körű díszelőadásra érkeznek, aztán a végén felment a függöny, és a diákok megtartották az elmaradt szerenádot.
Megkavarták a történelemérettségit is, amit szerdán írnak a diákok. Középszintről több mumustéma kikerült, de kifejezetten nehezek kerültek a helyükre.
Debütált az új érettségi, amitől sokan tartottak. A középszintű viszonylag nehéz volt, az emeltről inkább pozitív a vélemény. Szaktanárokkal elemeztük a feladatokat, a a Magyartanárok Egyesületének elnöke két apró hibát is felfedezett.
Továbbra is kérdés, mi lesz azzal a legalább kétszáz hátrányos helyzetű családdal, akiknek a lakhatása így bizonytalanná válik, vagy megszűnik létezni.
A budai kórusiskola azt reméli, hogy a CPAC-os fellépés után kibővíthetik az épületet. Néhány szülő szerint lobbizásra használják a gyerekeket, de a művészeti vezető szerint inkább hálásnak kellene lenniük ahelyett, hogy az iskolát támadják.