A család korábban meg sem próbálta visszakérni az értékeket, mert tartottak a közmegvetéstől.
A dokumentumfilmje szennyezett vérkészítményekről szólt, amelyekből Olaszország is vett. Duda hiába volt az ügyészség tanúja, az ügyész nagyon furcsán kérdezte ki, ő pedig ezt nehezményezte.
Nem ez az első ilyen eset Olaszországban. Pár napja egy anconai férfi ápolót tartóztattak le, amiért 50 embertől fogadott el pénzt azért, hogy ne adja be nekik a vakcinát.
A közszolgáltatásokat és vendéglátóegységeket gyakorlatilag csak oltottak vehetik igénybe.
Egy részük már a reptérről lógott el, míg a többiek a kórházban csapták be az egészségügyi dolgozókat.
Antonella Violát azzal is megfenyegették, hogy megölik a családját, ha nem utasítja el a gyerekek oltását.
Azonnali hatállyal.
Érkezéskor tesztelték őket, egyből karanténba kerültek.
Különben nem dolgozhatnak. Az oltatlanok eddig úgy dolgozhattak, ha 2 naponta bemutattak egy újabb negatív tesztet.
Gioacchino Gammino elítélt gyilkos az évek során megnősült, szakácsként dolgozott, és egy zöldség-gyümölcs boltot vitt Spanyolországban. A letartóztatásakor állítólag azt mondta: „Hogy találtatok meg? 10 éve nem is hívtam fel a családomat!”
Továbbra is keresik, kivel töltötte az utolsó óráit.
Olasz lapértesülés szerint szombat hajnalban hunyt el egy fürdőben. Író, újságíró, ellenzéki és melegjogi aktivista is volt.
Tavaly az ukrán Oksana Lyniv lehetett az első nő, aki vezényelhetett Bayreuthban, most pedig a bolognai operaház vezetését veheti át.
A beltéri sportrendezvények esetében a sportminisztérium 35 százalékra csökkentette a megengedett nézőszámot.
Hiába a jogerős ítélet és a rengeteg botrány, a 85 éves politikus államfői jelöléséről egyre több szó esik.