Mindennek helyt kíván adni, "olyan műfajnak is, amely még nem körvonalazódott, még nem született meg, megrendeljük, létrehozzuk"
A bíráló bizottság Kiss B. Attilát látná szívesen a színház élén, pedig a társulat alig több mint 9 százaléka támogatja. Kerényi Miklós Gábor még a szavazás előtt visszavonta pályázatát.
Semmire sem jutottak. Menet közben eltűntek a tanúk és a bizonyítékok.
Fegyelmi helyett felmentés.
A színház igazgatója továbbra is azt állítja, hogy korábban nem tudott ezekről. De megérti, ha ezt valaki nem tudja elhinni neki.
A hétfői Egyenes Beszédben elhangzottak után már azt sem engedték neki, hogy ő menjen nyugdíjba. Kerényi erre nyílt levélben kért bocsánatot, azt állítva, hogy ő csak jót akart a művészet nevében.
A Budapesti Operettszínház (ahol Kerényi művészeti vezető) közleményt adott ki, ami szerint a színház „elkötelezett a zaklatási ügyek felderítésében”.
Kálmán Imre Teátrum néven új játszóhelyet nyitnak.
Tízet.
Nyugalom emberek, nyugalom! Ezt <em>mindenki</em> látni fogja! Akár a tengerentúlon is.