Looksmaxxing. Bödőcs segítsége. A belügy pillantása. A gyerekek háborús rémálmai. Vészterhes barátság. 444 napindító hírlevél. Hétvégi verzió.
Volt ma reggel minden: rettegtetés, sikerpropaganda, és olajszállítási gyorstalpaló (ez utóbbi kicsit alaposabb is lett a kelleténél).
Figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy egy esetleges „hamis zászlós művelet” súlyos bűncselekmény lenne.
Régóta lehet tudni, hogy az amerikai és brit titkosszolgálatok előre tudtak arról, hogy Putyin meg akarja támadni Ukrajnát, és erről több alkalommal tájékoztatták az ukránok mellett az európai szövetségeseiket is. A Guardian minden korábbinál részletesebb cikkben mutatta be, hogyan figyelmeztett hiába a támadásról az MI6 és a CIA.
Az ukrán főváros harmada maradt fűtés nélkül aznap.
Üdv újra 2024-ben: a miniszterelnök politikai igazgatója ismét értekezett egyet arról, milyen buta dolog az oroszok „különleges katonai művelete” ellen védekezni.
Az ukrán elnök az uniós vezetők mellett azt mondta, rengeteg bizonyítékuk van arról, hogy Moszkva rongálta meg a vezetéket.
Az ukránok abszurdnak nevezték a vádat, szerintük az oroszok „ismét a régi »piszkos bomba«-narratívát” próbálják elővenni.
Aznap ünnepli az Egyesült Államok a 250. születésnapját, Donald Trump ezt kérheti ajándékba Zelenszkijtől és Putyintól.
Az ukránok először mutatták meg, hogy milyen is az elnöki bunker Kijevben.
Az ukrán elnök szerint ennek a dátumnak 2027-ig meg kell születnie, nem szabad megvárni, hogy olyan helyzet álljon elő, amikor az oroszok évtizedekig blokkolhatják az integrációt.
Oroszország négy éve indította invázióját, Ukrajna négy éve vív elkeseredett honvédő háborút. Orbán Viktor négy éve gyalázza az ukránokat, törleszkedik Putyinhoz. A kormányzati gyűlöletkampány eredményes: már jobban utáljuk az áldozatot, mint az agresszort.
A szlovák miniszterelnök szavaiból úgy tűnik, hogy az állandó áramszolgáltatás egyelőre nem szűnik meg a két ország között.
Az EU-tagállamok kormányai már hozzászoktak a magyar vétókhoz, ahhoz viszont még nem, hogy Orbán ne tartsa magát a saját szavához.
Grexa Liliána azt kéri a pártoktól, hogy hagyják ki a kampányból „az ukránokat, a rokonainkat, a barátainkat, az ismerőseinket”. Azokat, akik felett négy éve „lebeg a halál orosz rakéták és drónok formájában”.