„Amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni”.
„A putyinozás primitív és komolytalan, Brüsszel azonban kézzelfogható valóság és közvetlen veszélyforrás.”
„Ukrajna az ellenségünk.”
Mindhárom mondatot Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke mondta. A legelső idézet 2008-ból, Grúzia megtámadásának idejéből származik. Elég látványos az ív, honnan hova jutottunk el. 2008 óta módszeresen, tudatosan kiüresítették a nyelvet, hogy a morális határok is homályossá, majd érzékelhetetlenné váljanak. Előbb csak relativizálni kellett, aztán elbizonytalanítani, végül kifordítani a szavak jelentését, így az agresszióból „érdekérvényesítés” lett, az agresszorból az ígéretét soha meg nem szegő barát, a megtámadottból „provokátor”, a szövetségből „függőség”.
Amikor a szavak elveszítik a jelentésüket, a tettek is könnyebben maradnak következmények nélkül. Ha az igazság „nézőpont kérdése”, akkor a háborús bűn is csak „vita tárgya”. Ha minden csak vélemény, akkor nincs mihez mérni, nincs mihez viszonyítani, nincs miért kiállni. A nyelv lassú mérgezése végül elérte a célját: megszokhatóvá, sőt, elfogadhatóvá vált az elfogadhatatlan, és megkérdőjelezhetővé az evidencia.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Amikor farkasordító lett a hideg, Moszkva úgy döntött, kiterjedt légicsapásokkal megpróbálja a kijeviek életének legnyomorúságosabb telét előidézni. Éjjel –17 fok van, az áramhálózat szétzilálva, ilyen hidegben a lakások napok alatt teljesen kihűlnek.
Kiváló ütemérzékkel azután dolgoztatták meg a mesterséges intelligenciát, hogy az oroszok egy ukrán óvodát támadtak meg, és Zelenszkij a kisgyerekeket mentő ukrán katonákról posztolt.
Idáig azt még nem tagadták, hogy Oroszország az agresszor.
Helyszíni riport a föld alól, a harkivi front sérültjeit ellátó stabilizációs pontról, ahol az orvosok éjjel-nappal küzdenek a sebesültekért. Ukrajnában ugyanis az éjszaka nem csak a lakosságot terrorizáló légicsapások ideje, hanem a sérült katonák mentésének és gyógyításának is.
Az orosz drónok miatt nem a frontvonal, hanem annak megközelítése vált életveszélyessé. A 25-ös dandár „Piszar” hívójelű katonája szerint a sebesülések vagy halálesetek 90 százaléka a frontra tartó vagy onnan visszatérő katonákat éri. Ezért a beáldozható földi vagy légi drónokkal juttatják el az utánpótlást a frontvonalba. Helyszíni riport.
Ezzel hivatalosan is leértékelték a kétoldalú diplomáciai kapcsolattartás szintjét – jelentette be Magyar Levente.
Ilyen, amikor Oroszország anyácska átölel. Kijevben és Herszonban ukrán fiatalokkal beszéltünk, akik hónapokat töltöttek orosz táborokban akaratuk ellenére. Interjúztunk egy gyerekotthon igazgatójával is, aki személyesen akadályozta meg, hogy a gondjaira bízott gyerekeket elhurcolják. A 444 videóriportja az Ukrajna jövője ellen folytatott csendes háborúról.
Régóta lovagol a kérdésen, de idáig eddig nem merészkedett.
A nemzetbiztonsági elemző szerint jóval egyszerűbb egy magyar külügyi informatikai rendszerbe behatolni, mint a Pentagonba kémet telepíteni.
A kábel helyreállítása akár 15 napig is eltarthat.
A korábbi hekkertámadások miatt a jegyrendszerek működésképtelenné váltak, de biztonsági problémát egyelőre nem okoztak a kiberbűnözők a vonalakon.
A gyerekeket biztonságban kimentették, és most menedékhelyeken tartózkodnak, közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A magyar miniszterelnök a Bildnek adott interjújában mondta mindezeket, ahogy azt is, hogy „nem látja nagy jelentőségét” annak, hogy napokkal ezelőtt Prigozsin nekiment volna Moszkvának.
Egy új jelentés szerint több mint 30 orosz befolyásolási kísérletet jegyeztek fel 2024-ben, ami négyszerese a korábbi éveknek. Idén mintha visszaesett volna a Kreml aktivitása, de ez a nyugalom minden bizonnyal csak átmeneti lesz.
Az ukrán katonáknál senki sem szeretné jobban a békét, de kevesen látják reálisabban és pesszimistábban a jövőt. A 93. „Holodnij Jar” dandár harckocsizói meséltek arról, hogy öngyilkos küldetés-e kigurulni a nyílt mezőre, hogy magukra vonják az orosz drónokat.
Ami az energetikai együttműködést illeti. Miután két év alatt csak a gázszállításon 564 milliárdot buktunk.
Ha Ukrajnáról van szó, nem lehet eléggé lesüllyedni.
Mert ezt tanultuk 56-ból.
Az AP 14 perces videóban és egy hosszú cikkben rekonstruálta, mit műveltek az orosz katonák Kijevtől 25 km-re.
Újabb szintlépés a kormánysajtóban: már nemcsak „kételkednek”, hanem címlapos véleménycikkben állnak bele abba, hogy nem az orosz katonák mészároltak civileket Bucsában.
Amikor a magyarok azt állítják, hogy Ukrajnában az USA és a nácik összefogva harcolnak az oroszokkal, akkor egy több mint hatvanéves szovjet mítoszt terjesztenek, aminek az első fejezete az 1956-os forradalom.
Ha nem ránk szavazol, megölnek: a 2022-es és a 2024-es kampányhoz hasonlóan a Fidesz most is igyekszik mindenkit a totális háborús pszichózisba rettegtetni – mindezt akkora hazugsággal keretezve, hogy annak hét megszállt ukrán faluban sincs párja.
Vajon mekkora ellenállást szülne ez a terv a magyar kormány részéről?
Hiába kérik a magyar vezetők, akkor sem támogatja Ukrajna EU-csatlakozását
Elég nagy viharokat kavart Orbán csütörtöki háttérbeszélgetése.
Európa erős embere a tüske a gépezetben, a homok a küllők között, a bot a köröm alatt.
Orbán Balázs posztjának utolsó mondatával viszont mindenki egyetérthet, pártállásra való tekintet nélkül.
Összességében sem izgatta fel különösebben a külügyminisztert a magyarok által is lakott város rakétázása. Míg máskor egy nyilatkozat is elég, hogy nagyköveteket állítson a szőnyeg szélére – főleg az ukránt –, ez most orosz vonalon fel sem merült.
Annyi maradt, hogy rakétatámadás.
Döbbenetes jelenetek zajlottak az Ovális Irodában. Itt megnézhető, hogyan durvult el az amerikai és az ukrán elnök vitája.
Herszon kilenc hónapig volt orosz megszállás alatt. Az ukránok felszabadították, de az élet nem lett könnyebb, az oroszok folyamatosan lövik a várost. Hat hónapja a helyiek újfajta nyomorúsággal néznek szembe: drónokkal terrorizálják őket. Azért mentünk a városba, hogy egy újranyitás előtt álló gyermekotthon igazgatójával interjúzzunk.