Ráadásul közel egynegyedük tévéről használta a YouTube-ot
4 századmásodpercen múlt az aranyérem.
A párizsi polgármester már értesítette a NOB-ot és Macron elnököt is.
Továbbra is nagy a homály a Telegram-alapító letartóztatása körül. Durov állítólag megtagadta az orosz konzuli védelmet.
Kis kék ember ezúttal nem énekelt a vacsoraasztalon.
A párizsi Haussmann sugárúton lesz a Patrióták központja.
Legalábbis Európában.
Martinek János az olimpia előtt Gulyás helyett Erdős Rita indulását javasolta.
Nagyszerű pillanatok, hatalmas küzdelmek, lenyűgöző helyszínek.
Annyi értelmesebb sporttevékenységet lehetett volna választani ezen a napon, ebben a városban!
A holland Sifan Hassan amellett, hogy megnyerte a vasárnapi maratont, dobogóra állt 5 ezer és 10 ezer méteren is.
A friss olimpiai bajnok öttusázó úgy volt vele, hogy ha már megkapta a lehetőséget, minden ki fog hozni belőle.
Történelmi siker kísérte a majdnem végzetes szívmegállást.
Kós Huberttől Milákig. Márton Vivivánától Muhari Eszterig.
A másik magyar, Gazsó Alida Dóra a hatodik helyen végzett.