Erdogan hazugságnak nevezte Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki Köztársasági Néppárt elnökének szavait.
Montenegrói, szerb és orosz nyilatkozatháború zajlik az ügyben.
Azzal vádolják őket, hogy az az ország vezetőit sértegették vagy terrorista szervezeteket támogattak.
Erdogan elnök még az egyetemi rektorok kinevezését is magához ragadta.
Eddig százezer embert rúgtak ki és 32 ezer embert tartóztattak le a puccskísérlet után.
Az elnök szerint ez kell, hogy sikeresen harcolhasson a terrorizmus ellen. Beszólt a hitelminősítőknek is.
A török vezetés pont Gülent tartja a puccs kitervelőjének.
Magyarország nemzetbiztonsági érdeke, hogy Törökországban ne legyen újabb államcsíny.
Azzal gyanúsítják őket, hogy részt vettek a júliusi puccskísérletben Erdogan elnök ellen.
Ehhez képest folyamatosan követelik a vallástudós kiadását.
A segélyszervezetek szerint a puccskísérlet és az azt követő tisztogatások miatt megingott a török határellenőrzés.
Több embert őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy Gülen követői.
Majdnem egymillió turista mondta vissza a foglalásait.