A felcsúti 19 évesek játszottak a madridi 18 évesekkel. 4-0 lett oda. Az edző szerint voltak biztató jelek az első 20-25 percben.
Az öltözőben a felcsútiak Európáról álmodnak. Nem ez volt Orbán célja az akadémia alakításakor, de hát így alakult.
Igaz, lesről, de megadták. Kilenc légióst dobtak harcba a felcsútiak, de így is hat meccse nyeretlenek.
Az egykori menekült azt mondja, a labdarúgás segített neki beilleszkedni. Mármit Ausztráliában. Felcsútra focizni jött.
Magánbiznisz keveredhetett államügyekkel Dzsakartában, pont úgy, mint pár éve egy mongóliai hivatalos látogatáson.
Arról érdeklődtek volna, amit 2 éve, jogerős bírósági ítélet ellenére sem árulnak el: mire költöttek 25 milliárd forint közpénzt.
Csütörtökön 14 órától kötetlen beszélgetésre várják a fanatikusokat a Pancho Arénában.
A legnagyobb pénztermelő fociklubok közé került a Puskás Akadémia az európai szövetség éves kiadványában. Kár, hogy rosszul számoltak.
A felcsúti körülmények világszínvonalúak Mészáros szerint, az elitakadémiának pedig lépést kell tartania a foci szédítő tempójú fejlődésével.
Kiderült, hogy mégsem fér be a felcsúti csapatba az egyik legtehetségesebbnek tartott erdélyi magyar focista, Fülöp Lóránd.
Az NBI egyik legígéretesebb fiatal támadója nem fér be a Puskásba.
A Puskás Akadémia kinevelte, a Fradi átcsábította, aztán kidobta Pintyi Rolandot. Anglia helyett most a megyei elsőosztályban játszik.
Mindannyiunk milliárdosa elárulta, hogy bár tíz éve keményen dolgoznak a magyar foci fejlődéséért, kell még pár év további munka. És jár a Fradi külföldi meccsire is, de nem derült ki, kivel.
És azt is, miért ülnek évek óta a papírokon.
1,1 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az MLSZ az Orbán Viktor által alapított akadémia részére.