A polgármester reméli, ettől lenyugszanak a kedélyek a kétnapnyi tüntetés után.
Több mint két hete nincs szabadlábon a 31 éves L. Dezső, akit lopással gyanúsítanak.
Pedig ő jelezte a kormányhivatalnak, hogy ledolgozná a dudálós tüntetés miatt kiszabott büntetését, erről viszont, úgy tűnik, nem szóltak a rendőrségnek.
Gyanús lett nekik a logóban az SS.
Elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 36 éves férfit és a három tizenéves fiát.
Verekedés után többször eldördült egy gázpisztoly is. Egy embert szúrt sebbel szállítottak kórházba.
A kormány plusz jogosítványokat adna a rendőrségnek.
Közel 7 ezren fertőződtek meg, de az állomány nagy része már megkapta az oltást.
A rendőrség tetten érte az elkövetőket.
A rendőrök ettől függetlenül kint lesznek az utakon, hogy ellenőrizzék az övhasználatot.
A rendőrök gyanakodnak.
A 45 éves férfi ellen 13 elfogatóparancs volt érvényben, 2016-ban kellett volna börtönbe mennie.
Ingyen forralt bor is volt.
Kocsikázni akart, gyalog mehetett haza.