Azzal a gyanúval, hogy átragasztott egy nemzeti konzultációs plakátot. Házkutatást is tartottak nála.
Biztosan nagyon korán kelt.
Szerbia szerint a rendőrség néhány tábla csokoládé miatt razziázott, Koszovó szerint viszont a szerbek csinálnak a bűnüldözésből politikai kérdést.
Az elítélt vállalkozót és a bolgár testőrét 22 éve a saját presszójában lőtte agyon a dunaszerdahelyi maffia.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a speciális nevelési igényű gyereket.
(Igazából érve, de nem akartam elrontani.)
Napokkal azután, hogy elítélték Wayne Couzenst, kiderült, hogy egy, az egységében dolgozó másik rendőrt is letartóztattak nemi erőszak vádjával. A londoni rendőrségnél mindeközben „felülvizsgálnák a szakmai normákat és a testület belső működését”.
Két embernek könnyű sérülést okozott.
Ha az utcán sétál, egy padon ül, vagy egy téren vár valakire, Lakatos Attila rendszeresen felkelti a rendőrök gyanúját. Megelégelte a vegzálást és a megalázó bánásmódot, úgy gondolja, a rendőrség indokolatlanul sűrűn igazoltatja a roma származású embereket, ezért több jogi eljárást is indított, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a hatóságok diszkriminatív módszereire.
A.C.A.B.
Egy mobiltelefont és egy fülhallgatót zsákmányoltak négy sráctól.
A rendőrök elfogták a 38 éves K. Zsoltot, és a 25 éves nőt is kórházba vitték.
A rendszám fel lett írva, a lopott cucc vissza lett szolgáltatva, a nap meg lett mentve.
2017-ben éppen akkor igazoltatták Juhászékat, amikor az orosz elnök konvoja áthaladt előttük. A bíróság jogerős ítélete alapján ezt nem tehették volna meg.
A rendőrség vádemelésre tett javaslatot.