Az Igazságügyi Minisztérium jelentése alapján az sem egyértelmű, melyik párt szakértőjeként vett részt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésein.
Ha a Fidesz elkaszálja, beismerésnek tekintik, hogy az Orbán-kormány tagjai is érintettek a pedofilbotrányban.
Elindult a Fővárosi Közgyűlés is, a Tisza és a Fidesz természetesen egymással van elfoglalva.
Úgy gondolja, „hónapok, évek óta felépített mocskos lejárató kampány zajlik a miniszterelnök-helyettessel szemben”.
A Tisza Párt elnöke szerint a társadalom elvárása, hogy vizsgálják ki a miniszterelnök-helyettes ügyét.
A Tisza Párt elnöke szerint Semjén Zsolt a parlamentben legalább egy mondatban kitérhetett volna az áldozatokra, főleg ha egy kereszténydemokrata pártnak a miniszterelnök-helyettese.
A „kormányzásuk alatt a Szőlő utcai otthonban kiskorúak ellen elkövetett rémtettek teljes és nyilvános kivizsgálásáig”.
„Ha létezik ilyen bizonyíték, garantálom, úgy fogjuk bemutatni, hogy az még a Holdról is látszik majd” – írta a DK elnöke.
Összegyűjtöttünk mindent, ami ahhoz vezetett, hogy Semjén Zsolt hétfőn délután felállt a parlamentben, és azt mondta: „Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm.”
Riport a kicsit fura n+1-ik tüntetésről, élő adás a politika és a magánélet határán, parlamenti felszólalás Belzebubról, hírlevél a 444 legfontosabb hétfői cikkeiről.
A miniszterelnök-helyettes külön is szót kért napirend előtt, hogy reagáljon az őt ért vádakra. Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm - mondta felszólalásában.
Sem Schmidt Mária, sem Lázár János, sem a Mazsihisz, sem Köves Slomóék nem tudtak zöld ágra vergődni az üres zsidó múzeummal. Most Deutsch Tamás próbálkozhat.
Az egyházak bőkezű támogatása és a vallásos retorika jóval többről szól, mint a hívők szavazatának behúzása, állítja Alexander Faludy teológus, újságíró. A Fidesz hatékonyan használja a vallást nemzetközi kapcsolatainak ápolásában az Egyesült Államoktól kezdve Oroszországon át Törökországig.
A volt országgyűlési képviselő aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértéssel vádolja a KDNP elnökét.
Hétfő van, szabad a Borízű! Szívószálpápa 2030. Észak-tolnai anzix. Szippantás élőben. A rendszereken átívelés tökéletes megoldása. Horn Gyula egeret fog 1996-ban. Orbán Viktor esik-kel, mint Buster Keaton. Sokkoló pillanatok a Jegenye utcában. A fél ötkor kelő hajtó.