Ha tényleg az ISIS áll a pénteki mészárlás mögött, akkor az ideológián túl pénzügyi szükségszerűségek is szerepet játszhattak a támadásban.
De Samy megtagadta a családját. Az újra felfedezett interjúból kiderül pár részlet arról, milyen az élet egy ISIS által elfoglalt városban.
Pénteken a kurdok foglalták vissza a stratégiai jelentőségű Szindzsárt, hétfőre virradóra francia gépek bombázták az iszlamisták egyik főbb városát.
A francia hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint valóban a szíriai útlevéllel érkező Ahmad al-Mohammad robbantotta fel magát a Stade de France-nál.
A 27 éves Abdelhamid Abaaoud Szíriában volt aktív, a telefonját Görögországban találták meg.
Witold Waszczykowski szerint az Európába menekülő szíriaiak "alakíthatnának egy hadsereget".
Igaz, túl sok konkrétumot ők sem tudtak arról, hogy hol lesz a támadás.
Putyin és Obama a törökországi G20-as csúcson ült le tárgyalni. A párizsi terrortámadás árnyékában valami elmozdulás látszik.
Ha stimmelnek a dátumok, akkor a merénylőket Magyarország is átbuszoztatta.
Salim Benghalem ellen nemzetközi hajtóvadászat indul.
Ambíciózus tervet fogadtak el a totális szíriai káosz eltakarítására. Januárban már tárgyalnia kellene egymással Asszadéknak és a nem-ISIS lázadóknak.
Péntek délután, a párizsi terrortámadások előtt nyilatkozva az amerikai külügyminiszter nem volt bizakodó.
Több helyen támadtak egyszerre a terroristák péntek este a német-francia focimeccs alatt.
Az Iszlám Állam lefejezős videóiban látható férfi állítólag autójában ült, mikor lecsaptak rá.