Akik képesek voltak egy szinttel meghaladni a pisai ferde torony megállítását.
Végül nem Perkátára, hanem a Fejér megyei Kálozra, a Zichy-Széchenyi-kastély parkjába került a kormányzó szobra.
A fideszes önkormányzat visszavonta az engedélyt. De lesz másik szobor: Attila, Győry Teréz, Hunyadi János, Szent István vagy a Turul áll majd a téren.
Az év legszomorúbb sztorija. Talán az egész Földön nem arattak még ekkora fizikai győzelmet a beszólós kommentelők. Némi klaviatúraveréssel elérték, hogy az avatóünnepség előtt lebontsanak egy még csak nem is olyan rossz köztéri szobrot.
A Pécsi Bazilika mellett álló alkotásnak mostantól része a festék, jelentette ki a művész.
Kocsis Máté polgármester, aki még az elvajnult TV2 szerint is háborút folytat a hajléktalanok ellen, természetesen nem volt ott. Sólyom László viszont igen.
Még hogy paraszt!
Meglásd, anyus, ezzel az orientálbarokkal megcsináljuk a szerencsénket.
Hanem valószínűleg I. Pszammetik fáraót.
Persze semmi közük hozzá, de tudják, hogy sok pénzt hozna.
Közben meg Elrond volt.
Nem mindenki boldog a kormányfő grandiózus tervétől. 160 milliárd forintba kerül a világ legmagasabb szobra.
Így hát kerestek neki egy méltóbb helyet annál, mint amit a Miniszterelnökség kinézett magának. Vagyis visszatették oda, ahonnan korábban ki kellett menekíteni.
Úgy tűnik nem csak a PISA-eredményekkel van gond a városban.