Korábban a Momentum is beállt az MSZP-s polgármester mögé.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
De az elfogása így is foganatosításra került.
Határozatot hozott a közgyűlés. A Fidesz-frakció nem nyomott gombot.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a téli szünetben szerelték a radiátorokat az iskolában, de nem ellenőrizték, hogy rendesen légmentesítették-e a rendszert, ezért kellett a szünet után két napig kabátban és sapkában ülnie a diákoknak a tanteremben.
Hétfő óta költöztetik az osztályokat a melegebb tantermekbe, de nincs annyi üres, fűtött terem, amennyire szükség lenne.
Nyolc településen pedig egészségtelen.
Miután a megalázásról készült videó kikerült a netre, a szombathelyi srácok feladták magukat.
A balesetben senki sem sérült meg, a szerb állampolgárságú sofőrt őrizetbe vették.
Tizenkétszeresére emelte a távhő árát a kormány a városnak.
A közvilágításból és a bölcsődék, óvodák fűtéséből viszont nem engednek.
A polgári engedetlenségben részt vett kollégáik megfélemlítése ellen tiltakoznak a Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusai.
A tűzszerészek napokig kutattak a területen fémkereső műszerekkel.
A két szombathelyi gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Összekülönbözött valakivel, ennyit lehet tudni. Garázdaság gyanújával nyomoz a rendőrség.