Tizenkét feketébe öltözött pedagógus állt ki hétfő reggel fél nyolckor a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola főbejárata elé - írja a Nyugat.hu. Ketten táblát is tartottak, az egyiken „Kérdezd meg a tanárodat, miért tiltakozik", a másikon „Holnap ki fog tanítani? Az oktatás nemzeti érdek" felirattal.
Hétfő reggel több helyen is tiltakozással indult a hét tanítás helyett. Kollégáink ott vannak Miskolcon, ahol végül tüntetés lett az eredetileg félórásra tervezett élőláncból, amellyel a Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyetteséért, Dezsőfi Györgyért álltak ki, akit a tankerület vezetője pénteken felmentett pozíciójából. De ott voltunk a budapesti Kölcsey gimnázium élőláncán is, amit azután tartottak, hogy az iskola tanárai közül is többen kaptak kirúgással fenyegető levelet a tankerülettől azért, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.
Diákok vonulnak a Herman Ottó Gimnáziumtól a tankerületi központig, tiltakozva amiatt, mert igazgatóhelyettesüket, Dezsőfi Györgyöt a tankerület vezetője pénteken felmentette pozíciójából.
Hétfő reggel több iskola is élőlánccal tiltakozott az engedetlenkedő tanárokat érő fenyegetések miatt.
Egy tanár egy parkban kapta kézhez a dokumentumot, ahol külsős programon volt. A Tanítanék információi szerint az országban minden pedagógust kirúgással fenyegetnek, aki részt vesz a tiltakozásokban.
Dezsőfi György állítása szerint ugyanúgy csak részt vett az akcióban, ahogy tavasszal is.