Tállai András államtitkár szerkesztői tevékenységért kap extra jövedelmet a vagyonbevallása szerint.
Rájött erre a NAV is, most gyors önkorrekciót javasolnak a lakásukat neten kiadóknak.
A klub elnöke Tállai András NAV-elnök/államtitkár, korábban azt mondta, akit érdekel a drágulás oka, látogasson el a településre. De ez a felajánlás nem mindenkire vonatkozott.
Bízik abban, hogy mindenki érteni fogja, mi a dolga.
Évek óta sérti az alaptörvényt a NAV gyakorlata, hogy a megözvegyült bejegyzett élettársaktól öröklési illetéket kér, pedig a házastársakhoz hasonlóan nekik sem kellene fizetniük.
A politikus motyogott valamit, aztán fel is út, le is út.
A sors és Mészáros Lőrinc újra a másodosztályba vezérelte Pintér Attilát.
Mezőkövesden alig fejezték be az 1,2 milliárdos stadiont, azzal a lendülettel építik a hozzá kapcsolódó 45 szobás sporthotelt. Amire 1,4 milliárd költenek majd.
De jó volt, gyerekek! Köszönöm, Leisztinger úr!
Mezőkövesden történt.
A lap rálátó forrásai szerint ezt már nyílt titokként kering a NAV-ban.
Vasárnap még úgy értette, hogy a kormány igazából nem is tízezer forintot ad a nyugdíjasoknak. Hétfőn már elmagyarázta, hogy tízezer forintnak Magyarországon ötezer forint a közterhe.
Majd inkább úgy értette a kérdést, hogy az állam e szerint 15 ezret ad ajándékba.
Legalábbis Tállai András ennyit tudott összeszámolni online pénztárgépek nélkül.