Pintér Sándor pedig elárulta, hány és milyen nemzetiségű külföldi kapott letelepedési engedélyt.
2018-ig összesen 50 százalékkal. Életpályamodell keretében.
Mert szerinte a játékkaszinók forgalmának napi szintű nyomonkövetéséhez nem az a legmegfelelőbb eszköz. (Most papíron kell elszámolniuk.)
Senki sem gondolta volna, hogy ennyire reménytelen a helyzet.
Deutsch Tamás Csongrád megye díszpolgára, de hogy miért, arra ő is kereste a választ. A fideszes Kontur Pálnak annyi köze van Csepelhez, hogy szerelt Csepel teherautót, de tavaly óta ott van a díszcsepeliek között. Tállai Andrásnak sem kell már elcsukló hangon átvennie egy díszpolgári címet, annyi helyen kapta meg.
Nem a levegőbe beszélt, tényleg mindenhol ott volt.
Megjelentek a 2015-ös vagyonnyilatkozatok. Polt Péter és Matolcsy is nagyon jó évet zártak, de még mindig Lázár Jánosé gróf Széchenyi Zsigmond karosszéke.
Tállai András szerint miután a sofőr felismerte a NAV-dolgozót, egy órán belül kidobták a rendszerből.
57-et. Ezzel pedig felülteljesíti az elvárásokat a Gyere haza, fiatal! program.
A sofőröknek meg kell felelniük a jogszabályoknak, emelte ki az adóhivatal vezetője.
A nap legmagyarabb híre. Amit csak még magyarabbá tesz, hogy az adóhivatal elnöke semmit se tud az adóhivatal nyomozásáról.
Még soha nem érvelt olyan logikusan adóhivatalt vezető államtitkár, mint ma délelőtt a NAV főnöke.
A nemzetgazdasági miniszter kijelölte Tállai András államtitkárait.