tatabánya

Kétszer szívott füvet, felfüggesztett fogházat kapott a tatabányai fiatal

Az utcán sétált, az éber járőrök kiszúrták, nem hagyták annyiban.

Botos Tamás
bűnügy

Ebéd után elkezdtek inni, estére agyonverte jóbarátját

„Mondtam, hogy úgy üssél meg, hogy ne tudjak utána visszaütni” - kiabálta a férfi a második üveg házipálinka után, miközben szétverte a fejét a fiúnak, akit családtagként szeretett. Nagyon megbánta a tettét, 4 év börtönre ítélték.

plankog
bűnügy

Gyilkossággal fenyegette a tanút, majd beismerő vallomást tett

Most a tanúk fenyegetése miatt is elítélhetik.

Király András
bűnügy

19 év börtönre ítélték a hajléktalan férfit, aki sörösüveggel ütött le egy idős nőt

Ki akarta rabolni az asszonyt, aki a kórházban belehalt a sérülésekbe.

plankog
bűnügy

Baltával többször fejbe verte a barátnőjét, de azt állítja, a nő kérte meg rá, hogy ne kelljen öngyilkosságot végrehajtania

Egy minden részletében megdöbbentő ügy tárgyalása kezdődött Tatabányán.

Albert Ákos
bűnügy

Hat év börtönt kapott a tatabányai hitoktató, aki alsós diákokat molesztált

Egyikükről lehúzta az alsónadrágját, a másik gyermek fejét pedig a ruhával fedett nemi szerve közelébe húzta. Több száz kiskorúakról készült felvételt találtak a gépén.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Gyermekpornográfiával vádolnak egy tatabányai hitoktatót

A vádlott 2015-ben szabadult szemérem elleni erőszak miatt kiszabott börtönbüntetéséből, utána lett egy általános iskola hitoktatója.

Király András
bűnügy

Leütöttek egy férfit Tatabányán a mobiljáért és egy kis pénzért, belehalt a sérülésbe

A halálos ütést egy kamera felvette. Az elkövetőre 10 évet kért az ügyészség.

Albert Ákos
bűnügy

Nincs szakorvos Tatabányán, a fővárosba kell vinni a fogszabályzásra a gyerekeket

Hiába hirdetik több helyen is az állást, nem sikerül a kórháznak szakembert találnia.

Botos Tamás
Egészségügy

Elítélték a tatabányai férfit, aki szándékosan felborított egy Kinder tojásokkal teli polcot a boltban

Üvöltözött és köpött.

Botos Tamás
bűnügy

Lebukott egy tolvaj, a rendőröknek gyanús lett, hogy két gatya van rajta

Az egyiken az árcímke is rajta volt.

Albert Ákos
bűnügy

Lakott területen gyorsultak, a rendőrök hitelesítették a győztest

Nyolc büntetőponttal díjazták.

Botos Tamás
bűnügy

Két tatabányai autós épp egy trafizó rendőr előtt kezdett gyorsulási versenybe

Zöldre váltott a lámpa, kilőttek 120-al, aztán jól megbüntették őket.

Albert Ákos
autó

Anyukájának is adott a kerti fóliasátorban termett fűből egy tatabányai díler

Még három hónapig nem engedik ki.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Eldurvult a felelsz vagy mersz két tatabányai tini között, vádemelés lett a vége

Szétverték a suli tetejét.

Czinkóczi Sándor
bűnügy