A megbetegedés egyik fő gócpontja továbbra is az Egyesült Államok.
Sem a kormány válságkezelését illető kritikákról. Már kilenc újságíró ellen folyik eljárás, akik a járványhelyzetről derítettek ki fontos részleteket.
A politikai elítéltek továbbra is rács mögött maradnak.
Százezrek rohantak pánikvásárolni a rossz időzítés miatt.
Nagyon ritka, hogy ebben a korban felépüljön valaki a fertőzésből.
Nutella- és mogyoróscsoki-rajongók, lehet aggódni. A termés harmadát is megeheti a betolakodó ázsiai márványospoloska.
A legnagyobb város ellenzéki főpolgármestere szigorúbb kijárási tilalmat, illetve városi adománygyűjtést akar.
Mert 20 utas szervezetében kimutatták a koronavírust.
A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire nem vonatkozna a tervezet, és csak azok szabadulnának, akik a büntetésük legalább felét már letöltötték.
Húsz ember ellen emelt vádat az isztambuli ügyészség.
A törökországi koronavírusos megbetegedések száma hatalmasat nőtt az elmúlt napokban.
A Real Madrid játékosa, Luka Jovics ellen pedig bűnvádi feljelentést tettek Szerbiában, mert nem tartotta be a házi karanténra vonatkozó szabályokat.
Az eredeti tervek szerint személyesen tárgyaltak volna a migrációról Isztambulban.
Ezernél több lett a koronavírusos az Egyesült Államokban, és már Törökországban is megvan az első fertőzött.
Azt mondja, Törökország az egyetlen NATO-tagállam, ami farkasszemet néz az Iszlám Állammal.