Az orosz elnök egy interjúban a finnek NATO-csatlakozásán túl arról is beszélt, hogy országának nem érdeke megtámadni a NATO-t, és hogy ezt Joe Biden is tudja.
A csapatát üres lelátós mérkőzésekkel és pénzbüntetéssel sújtották.
Az 54 éves Hasan Bizmet kedden lett rosszul, akkor még meg tudták menteni az életét, de aztán a kórházban meghalt.
„Ez a támadás a török labdarúgás szégyene” – mondta a szövetség elnöke.
Mind hozzájárultak a francia történelemtanár meggyilkolásához, ami az egész országot megrázta.
Az indoklás szerint egy tűzszünet „a következő háború magvait vetné el, mert a Hamász nem kíván tartós békét”.
Elvileg nem a magyarok lesznek az utolsók az ügyben, de a parlament még csak napirendre sem tűzte a kérdést.
Remélhetőleg most decemberben senkit sem vernek meg a testőrei.
„Elengedhetetlen, hogy ezt a bűncselekményt nyomon kövessék és kivizsgálják nemzetközi szinten, és hogy az elkövetők megkapják megérdemelt büntetésüket” – mondta a török elnök.
Alekszandr Sutikov, a Roszenergoatom vezetője azt mondta, vizsgálják az „új jelenséget”, és december 22-ig be kell fejezni a javítást.
A Hamász viszont nem terrorszervezet a török elnök szerint.
Kanyarban előzött a magyar vállalkozók napjáról szóló javaslat.
Novák Katalin szerint nincs ráhatása erre, ez nem az ő, és még nem is Orbán döntése.
Miközben Gázában nyomor van, a Hamász vezetői folyamatosan gazdagodnak a terrorból. Százmilliók vannak a bankszámlákon, de a gázai infrastruktúra fejlesztése ebből fel sem merül.
Két és fél évvel azután, hogy kirúgták a Herthától, amiért az erkölcsi leépülés megnyilvánulásának nevezte az európai bevándorláspolitikát.