Három földrész kilenc válogatottjában vannak ott.
A dokumentum egy spanyolországi árverésen került elő hibás megjelöléssel, egyszerű zenei albumlapként, egy magyarországi antikvárius 2024-ben vásárolta meg.
Két kiállítás, teljes összeomlás.
A bukott miniszterelnök ott folytatja, ahol kormányon abbahagyta: megállíthatatlanul robog a szélsőjobb felé, és ráfordul a Mi Hazánk szavazóira. Ellenzékben nem is tehet mást – ez az orbánizmus vastörvénye.
Az Arcanum üzemében jártunk, ahol szétvágják és összerakják a régi újságokat - már nem csak a magyarokat, a környező országokban is terjeszkednek. Ez látszik a keresési toplistán is. A legfontosabbak a helyi újságok, mert a legtöbben családjukra, felmenőikre, saját városukra, lakónegyedükre, utcájukra kíváncsiak.
A NOlimpia sikerén felbuzdulva a Momentum már 2017-ben népszavazást akart a miniszterelnöki ciklus korlátozásáról. Nem voltak egyedül, már 1991-ben készült olyan alkotmánytervezet, ami szerint Orbánnak 2018-ban át kellett volna adnia a hatalmat.
Egy dologban igaza volt Orbánnak: az elmúlt 16 év tényleg minden volt, csak nem babazsúr.
Az előző rendszerváltásnál még hetekre elhúzták azt, ami most egy nap alatt lezajlik. Így írtak 1990-ben.
Mára kiderült: a bukott miniszterelnök óriási öngólt lőtt utolsó parlamenti felszólalásában. Az elsőben pedig Szelényi Zsuzsanna egy ásítást nyomott el mellette.
Bayerék műsorában is nekifutottak a kérdésnek, érdemes-e megnyitni az aktákat.