Tömeges oltókampány és tűzszünet vasárnaptól: a háborúban megjelent a vírusos gyermekbénulás, ami csak a világ legborzalmasabb helyein szokott előfordulni.
Mihajlo Podoljak szerint Ukrajna nyugati szövetségesei tudtak a kurszki támadás tervéről. Az ukrán hadsereg eddig ezer négyzetkilométernyi orosz területet vonhatott ellenőrzése alá, összesen hetvennégy településsel.
A kínai külügyminiszter az ukrán kollégájával közölte, hogy Peking elkötelezett a háború politikai rendezése mellett, és megígérte, hogy továbbra is humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának.
A parlament külügyi bizottságának elnöke szerint a kormány nem a kapitulációra akarja rávenni Ukrajnát. Az egykori MSZP-elnök Mesterházy Attila a Tusványoson azt mondta, egyik fél béketervét sem tartja reálisnak.
Ezzel még nem lesz vége az orosz hadműveletnek, írja az exelnök, aki szerint a megállapodással megbuktatnák Zelenszkijt is, és végül minden az övék lenne.
Eközben a Hezbollah eddigi egyik legnagyobb rakétatámadását hajthatta végre Izrael ellen, állításuk szerint csütörtökön több mint kétszáz rakétát lőttek ki tíz katonai objektumra.
A miniszterelnök egy svájci konzervatív lapnak adott interjúban kommentálta az ukrán elnökkel való találkozóját: szerinte Zelenszkij „nem örült túlságosan” a tűzszüneti felvetésnek.
Az ukránok nem fogadták kitörő örömmel a magyar miniszterelnök „béketervét”, de nem is utasították el kategorikusan. Inkább kihasználták a lehetőséget, hogy ismét hangsúlyozhassák, milyen fontos lenne mielőbb tető alá hozni a második békecsúcsot.