Lényegében azt is megállapították, hogy csak lúzerek szavazták meg egyből.
Már dolgoznak a terveken.
„Azt gondolom, hogy a 300 milliárd nem feltétlenül méltó összeg egy ekkora városnak, de ha onnan indulunk, hogy ebből a magyar kormány leginkább nullát akart adni, akkor fontos eredmény.”
A Magyarország számára felszabadított európai uniós milliárdokról kérdezték volna.
Daniel Freund szerint „fennáll a megalapozott gyanú, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök megvásárolta Magyarország megállapodását az Ukrajnával való csatlakozási tárgyalások megkezdéséről”.
Az Európai Bizottság döntésének felülvizsgálatát kéri Manfred Weber.
Többek között magáncélra használták a támogatásból vett Land Rovert Discovery és Ford Ranger terepjárót, a kutatásra vásárolt jachtot pedig turistáknak bérbe adták.
Az eddig meghozott korrekciós intézkedések nem elegendők.
Többek között a lombkorona-sétányos Nyírmártonfalvára vezetett el a digitalizációs híd.
1,5 milliárd eurót.
Korábban felröppentek olyan hírek, hogy Ukrajna támogatásáért cserébe elnéznék Orbánék sajátos megoldásait Brüsszelben.
A magyar uniós biztos kisebb nemzetközi vihart okozott a palesztineknek szánt uniós pénzek körül.
Ebből eddig 185 milliót fizetett ki az állam.
Szóba sem kerültek a befagyasztott támogatások Bóka János brüsszeli tárgyalásain.
2,5 milliárdos beruházás részeként akadálymentesítették az agárdi Sport Hotelt, izomsorvadásban szenvedő gyerekek és családjaik használhatták nyaranta. Aztán felépült az akkugyár.