Egyenruhásokról, tankokról és csattogó csizmákról fantáziál a miniszterelnök, aki szerint a németek vezette Európa új vészkorszak felé masíroz, és a Tiszát is Berlin pénzeli. Mi baja lett Orbánnak a németekkel?
A miniszterelnök azt mondta, minden eszközt fel fog használni, hogy elérje a Barátság kőolajvezeték újraindítását.
A kormány Balásy Gyula cégeivel kötött kommunikációs szerződéseire voltunk kíváncsiak. Ehelyett fémcsipeszekkel lezárt, kitakart dokumentumokat kaptunk, miközben az iratok nagyjából 10 százalékát nézhettük csak meg. Az viszont kiderült, az Otthon Startot 11,5 milliárdból reklámozták.
Az oknyomozó portál forrásai szerint a Fideszben nagy az elégedetlenség a kampányt vezető Orbán Balázzsal, aki Trump kampányát próbálja másolni.
Az ukrán elnök szerint elvi kérdés, hogy segítik-e eladni annak az Oroszországnak az olaját, amely ukránokat gyilkol. Mindazonáltal arra vár, hogy az EU hivatalosan a kőolajvezeték helyreállításától tegye függővé a 90 milliárd eurós támogatást.
Reagált Orbán Viktor az ukrán elnök szavaira.
De azonnal akadt egy kihívója.
Laczkó Roland nemcsak a Nógrád megyei közgyűlés fideszes tagja, hanem a salgótarjáni vagyonkezelő cég felügyelőbizottságának az elnöke is, amely a szerződést kötötte.
Megbízható az orosz kormány, nagyon korrekt partner, küldi a jó üzemanyagot – egyetlen kis feltételnek kellene csak megfelelni.
Szinte lehetetlen eldönteni, mire bátorítják híveiket, melyik párt támogatására buzdítanak.
A kormánypárti lap nem tudta bizonyítani, hogy a Tiszának bármi köze lenne a mintegy 600 oldalas, valószínűleg AI-generált szöveghez. A kormány egy egész kampányt felhúzott erre a hazugságra.
A kormánypárti bulvárlap atomháborúval fenyegetett és a Tisza állítólagos adócsomagjáról írt. A bíróság korábban megtiltotta a különszám terjesztését.
Vegyenek ki szabadságot, a nyugdíjasok hagyják félbe a kerti munkát – kéri a miniszterelnök.
Tudni akarnak minden ügyről, amiről érkezett sajtómegkeresés és „következő hetekben nagy visszhangot válthatnak ki”.
Nagy Feró volt a sztárvendég Győrváron.