vizsgálat

Kamuzott a kormány Brüsszelnek: felfüggesztették az Audi állami támogatását

Az EU úgy tudta, hogy csak 14 milliárdot kapott az autógyár 2011-ben, a kormány két évvel később jelezte, hogy igazából 40 milliárd volt az összeg.

Botos Tamás
gazdaság

Most a NAV megy neki az RTL Klubnak

Az M1 Híradója szerint vizsgálat folyik a tévécsatorna ellen, mert lehet, hogy több évvel ezelőtt fiktív cégvásárlásokra költött.

Botos Tamás
Média

MSZP: Pintér Sándor vizsgáltassa ki, hogy nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső állami vezetők érintettek-e a kitiltásban

A szocialisták továbbra is követelik, hogy kormányfőként és a Fidesz elnökeként Orbán Viktor maga is vállalja a felelősséget a kialakult helyzetért.

Herczeg Márk
politika

Hende Csaba megvizsgálja, hogyan fújhatott be a szél titkosított levelet a Heti Válasz postaládájába

Király András
POLITIKA

Nem a vasúti biztosítóberendezés hibázott Dunakeszinél

De hogy pontosan ki, azt még vizsgálják. Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik eljárás. A két vonat 38 méterre állt meg egymástól.

Sarkadi Zsolt
baleset

Vizsgálja az Európai Bizottság, minden rendben van-e az Audi állami támogatásával

Amit a győri gyár után kap. A beruházás 1,2 milliárd euró, ebből 133,3 millió eurót a magyar állam finanszírozna.

Herczeg Márk
eu

A Tilos Rádióhoz is megérkezett a Kehi

Király András
POLITIKA

Az utolsó amerikai hadifogoly fogsága közben nem rendetlenkedett

Ezt állapította meg az amerikai hadsereg vizsgálata, ami azt még nem állapította meg, hogy Bowe Bergdahl dezertált, vagy elrabolták.

Király András
külföld

Beint a TASZ a Kehinek

A jogvédők szerint az ellenőrzés célja, hogy a hatalom maradék ellensúlyát jelentő erőket is megfélemlítsék, és a kormánykritikus civil szervezeteket elnémítsák.

Botos Tamás
politika

A texasi rendőrök agyonlőttek egy 93 éves nőt

Állítólag pisztollyal fenyegette családtagjait.

Király András
külföld

Bebizonyíthatják még a választásokig, hogy Bajnai az amerikaiak szolgája

A Fidesz legalábbis nagyon szeretné. A téma ugyan még nem szerepel az amerikai lehallgatásokat vizsgáló bizottság napirendjén, de napirendje csak a következő ülésnek van, a bizottság munkáját pedig március 31-ig meghosszabbították.

Király András
POLITIKA

Schumacher nem síelt gyorsan, amikor beverte a fejét

Király András
sport

A kutya is ember

Egy kísérletben Gregory Berns és társai azt próbálták kideríteni, mennyire hasonlít a kutyák gondolkodása az emberéhez. Egészen meglepő eredménnyel. A kutyák úgy tudnak szeretni, mint a kisgyerekek.

Kerner Zsolt
ÁLLAT

Vizsgálják a baranyai tömeges halpusztulást

Tavasszal még minden ideálisnak tűnt a baranyai Fekete-vízen. Aztán szeptember végén szürkés, zöldes, habos lett a víz, és tömegével pusztultak a halak.

Király András
környezetvédelem

Eddig nem találtak összefüggést a miskolci koraszülötthalálok között

Szócska egészségügyi államtitkár szerint az sem függ össze a nyolc koraszülött múlt heti halálával, hogy a kórház koraszülöttintenzív-osztályán most is 34 gyereket ápolnak, közülük kettő állapota súlyos.

Király András
Egészségügy