A számba Hitler egyik beszédéről készült hangfelvételt is sikerült bepréselni, miközben állatszőrbe öltöztetett fekete férfiak üvöltik, hogy „Nigga, Heil Hitler".
Két bulvárlap is úgy tudja, hogy mindketten válóperes ügyvédhez fordultak, nem egész két héttel azután, hogy az egyikük ruhában, a másikuk meztelenül jelent meg a Grammy díjátadón, majd West horogkereszt-fixált, Hitler-imádó náciként coming outolt.
A rapper szerint szexuálisan nyomult rá az alkalmazottja, majd amikor nemet mondott, megzsarolta. A nő szerint West maszturbált, miközben beszélgettek.
Új barátnőjével – aki állítólag már a felesége is – terveznek Melbourne-be utazni, de ez nem biztos, hogy összejön, miután a rapper nemrég arról beszélt, mennyire bírja Hitlert.
A rapper futóbolondba kapcsolt: fekete maszkban egy narancssárga hálóval és egy üveg Yoo-hoo csokoládés itallal játszotta el az izraeli miniszterelnököt, és azt is mondta, sok mindent szeret Hitlerben.
A rapper szerint „egy olyan világban, ahol a konzervatív vélemények ellentmondásosnak számítanak, biztosítanunk kell a szabad véleménynyilvánítás jogát”.
Mindezt az Orbán Viktorért rajongó Tucker Carlsonnak fejtegette, aki az interjút úgy összegezte, hogy az egyébként bipoláris rapper „nem őrült”, és „érdemes meghallgatni”, mert a mondanivalója „egyre merészebb”.