Elromlott a ciprusi mosógép

„Befektetőink megvizsgálták az ügyet, és nem érdekli őket.” - Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a ciprusi válságról

Miután Ciprus csődközelbe került, a lehetséges megoldások a szükséges 18 milliárd eurós teljes mentőcsomag előteremtése és a szigetország bankrendszerének összeomlása közötti skálán helyezkedtek el.

Az európai döntéshozók praktikusan és az eurozóna működéséből következően sem engedhették meg, hogy a ciprusi bankok csődbe menjenek. A pénzügyi szektor az ország méretéhez képest hatalmasra duzzadt, alacsony adók és még alacsonyabb átláthatóság mellett egy „on-shore off-shore” adóparadicsomként üzemelt: az EU által előírt minimumszabályok legalábbis névleges betartása mellett senkitől sem kérdezték, honnan van pénze, és senkinek sem árulták el, kinek a pénze került Ciprusra. A modell egész jól működött: az EU több országának ugyan nem tetszett, de Ciprus teljes jogú tagként gyakorlatilag azt csinált, amit akart. Így az uniós politikusok kedvenc sportjukban, a szájkaratéban igyekeztek megszorongatni a szigetországot, mérsékelt elszántsággal: az ország túl kicsi volt ahhoz, hogy sok vizet zavarjon.

(Előzetes: a sportág következő nagy eseményéről, az áprilisi Orbán Viktor vs. Európai Parlament mérkőzésről az EUrológus is tudósítani fog. Ígérjük, egyetlen verbális kokiról, tockosról vagy sallerről sem maradnak le, ha rajtunk múlik!)

A pénzügyi paradicsom bizonyos értelemben a saját sikerének lett áldozata. Egy idő után a ciprusiak nem csak azt „felejtették el” megkérdezni, hogy honnan jön a pénz, hanem azt is, hogy hova megy. Mintha a válság is elkerülte volna a szigetország pénzügyi rendszerét: úgy tűnt, Oroszország kiapadhatatlan forrása az olcsó, ám kétes eredetű pénzeknek, és a ciprusiak kiszolgálták új barátaikat: megfelelő nagyságú befektetés mellett egyszerűsített vízumot, sőt, állampolgárságot is adtak. Ezt ugyan már az orosz elnök is rosszallta, de Putyin is tudta, nem minden hozzá lojális orosz üzletember tud magának focicsapatot venni Angliában meg yachtot a francia Riviérán, esetleg egyszerűsített eljárásban európai vízumot szerezni.

De mindig lehet többet költeni annál, mint amennyink van. Óvatos becslések szerint is a teljes ciprusi betétállomány fele orosz eredetűvé vált, miközben a ciprusi pénzügyi szektor egyre nagyobb bajba került és ezt egyre kevésbé lehetett eltitkolni. 2011-ben az oroszok kisegítették az országot egy 5 éves 2,5 milliárd eurós hitellel, de ez kevés volt.

A ciprusi kormány tudta, hogy az ország pénzügyi rendszerének csődje ledózerolná az egész gazdaságot, nem is szólva arról, hogy a nyugodt életvitelhez hozzá tartozik, hogy orosz barátainknak visszafizetjük a tartozást. Ciprus kénytelen volt végül az IMF-EU pároshoz fordulni, noha az európai szabályok addigra már olyan elrettentő feltételeket írtak elő a segítségnyújtáshoz, hogy lehetőleg senki se kérjen belőle.

Az orosz vonal azonban komoly akadállyá is lett: ha kiderül, márpedig kiderül, hogy az európai adófizetők pénzéből kártalanítják Ciprus orosz barátait, abból akkora botrány lesz, ami tényleg elsöpörheti az eurót. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis az eurónak nem az vet majd véget, ha ostoba gazdaságpolitikát folytató országokat dobnak ki a klubból, hanem ha a prudensen gazdálkodó északiak megelégelik a vircsaftot és távoznak. Ráadásul az eddig az adóelkerülést segítő Ciprusnak segítségként adóeurókat utalni még az EU politikai pragmatizmusába sem fért volna bele. Az tehát, hogy Ciprus a göröghöz hasonló mentőcsomagot kapjon, komolyan fel sem merült – pedig nem lett volna feltétlenül indokolatlan, elvégre Ciprus bajainak jelentős része a görögöknek nyújtott kölcsönökből származott.

Végül arra jutottak, hogy 10 milliárdot áll az EU, a maradékot meg teremtsék elő a ciprusiak. Például orosz barátaiktól. Az ugyan valószínű volt, hogy Oroszország önként aligha akar beszállni a mentőcsomagba: ha akart volna, akkor annak idején nem egy szinte semmire sem elég hitellel szúrja ki a ciprusiak szemét. A kellő motiváció megteremtése végett Brüsszel azt is hozzátette, hogy ha másképp nem megy, a betétesek is fizetnek.

Ez volt az a bizonyos első körös javaslat, aminek értelmében a 20 és 100 ezer euró közötti betétek 6,75%, a 100 ezer felettiek pedig 9,9% egyszeri sarcot fizetnek, a 20 ezer euró alatti betétek mentessége mellett.

Úgy tűnt, a döntéshozók nagyot hibáztak, és elfeledkeztek az európai betétgaranciáról, amely 100 ezer eurós határig garantálja, hogy a betétek érinthetetlenek – bár ennek némileg ellentmond, hogy pont 100 ezernél húzták meg a határt. A javaslat rengeteg bírálatot kapott, különösen a 100 ezer euró alatti betétekre kivetett illeték miatt – a magántulajdon szentségének megsértésétől kezdve a bajban levő gazdaságok esetleges pénzügyi pánikján át egészen Medvegyev orosz miniszterelnök hasonlatáig, miszerint az EU úgy viselkedik, mint „bika a porcelánboltban”. (Nem, nem tudjuk, miért nem elefánt.) A ciprusiak önérzetesen visszautasították az ultimátumot, és B terven kezdtek dolgozni. A ciprusi miniszterelnök Moszkvába utazott kalapozni.

A kritikák bizonyára mind jogosak, de a pénzpiacokon nem tört ki pánik, sőt, egyáltalán nem volt tapasztalható különösebb idegesség. Úgyhogy az Európai Központi Bank csavart egyet a présen, és közölte: ha a ciprusiak nem állnak elő épkézláb javaslattal, március 25-én elvágja a likviditást biztosító csapokat, vagyis Ciprus csődbe megy.

Csakhogy hiába ajánlotta fel a ciprusi kormány a szigetországtól délre eső, akár 475 milliárd eurós (!) kincset rejtő gázmezők közös hasznosítását röpke 5 milliárdért cserébe, az oroszok kikosarazták őket. Március 24-én az oroszok nélkül született meg a megállapodás: a ciprusi betéteseknek 100 ezer euró alatt sem kell fizetni. Felette viszont sokat, nagyságrendileg a bankbetét durván egyharmadát – illetve megkapják cserébe azt, ami a ciprusi bankokból megmarad.

Ezt az egyezséget már nehezebb volt kritizálni, de azért akadtak. Például a ciprusi pravoszláv egyház, mely egyben a harmadik legnagyobb ciprusi bank (pontosabban, ami abból megmarad) tulajdonosa is. Az EUrológus meg nem erősített orosz forrásokból csúnya káromkodásokat is halott. Európa azonban újra csendes.

Felmerült, hogy az orosz betétesek Ciprusról más, kedvező adózási feltételekkel rendelkező EU tagállamba viszik majd pénzüket, elsősorban Lettországba. A lettek mindenesetre bejelentették, hogy nem oldják fel az orosz tőkebeáramlásra vonatkozó korlátozásokat – azt nem árulták el, hogy ezt a szovjet barátságról alkotott XX. századi tapasztalatok, vagy a könnyen jött pénzzel kapcsolatos XXI. századi tapasztalatok fényében.

Mi azonban látunk fantáziát a dologban. Ha a magyar kormány megtartja – Orbán Viktor szavait idézve – Európa egyik legversenyképesebb adórendszerét és következetesen végigviszi a keleti nyitás politikáját, simán befogadhatjuk a menekülő orosz tőkét. Feltéve, hogy nekünk, magyaroknak a lettekkel és a ciprusiakkal ellentétes tapasztalatink vannak a szovjet barátsággal és a könnyen jött pénzzel kapcsolatban.