Fogy a magyar! Nyílik a pénzcsap. Ömlenek a milliárdok: hároméves gyes, családi adókedvezmény, szocpol, munkahelyvédelem, gyed extra és sorolhatnánk még. Az elmúlt három évben egyre többet költünk egyre kevesebb gyerekre, egyre többe kerül gyerekvállalásra bírni valahogy a derék középosztálybeli fiatalokat, ráadásul úgy látszik, nem sok az eredménye, a megjósolt baby boom elmaradt.

Tavaly 800 milliárdot költött az állam családtámogatásokra, és ebben nincs benne a családi adókedvezmény, ami jövőre 50 milliárdot hagy a családok zsebében. Ezzel újabb rekord dőlt meg, a rendszerváltás óta a gyereket nevelő családokra sosem fordított az állam ennyi pénzt. És egyre többet fognak: a már amúgyis 53 milliárdos számlát a kormány múlt héten újabb 18,6 milliárdos intézkedéscsomaggal fejelte meg. A cél: szülessen több gyerek, de legalábbis stabilizálódjon a születésszám.

Óriási közhely, hogy a magyarok számára a gyerek az egyik legnagyobb érték, ezért legalábbis ellentmondásnak tűnik, hogy itt az egyik legalacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság az egész világon. Hogy miért hiábavaló minden kormányzati igyekezet, azt a demográfusok sem igazán tudják. Vagy legalábbis nem mondják. A gazdasági válság hatása lenne? A folyton változó családtámogatási rendszeré? Esetleg csak összeér a népesebb korosztály kiöregedése a gyermekvállalási korból azzal, hogy az egyre tanultabb fiatalok egyre nehezebben találnak párt és később vállalnak gyereket? Nincs egyértelmű válasz.

Hiába állította vissza a kormány a hároméves gyest, vezette be a családi adókedvezményt, jelentette be kismamák foglalkoztatását segítő adókedvezményeket, költött el csillió forintot, és ígért be további milliárdokat, a helyzet változatlan. Egyre kevesebb nő egyre kevesebb gyereket szül, ezen úgy látszik, nem nagyon lehet változtatni. A kormányzat a GDP több mint 3 százalékát családtámogatásokra (az uniós átlag 2,3 százalék), és az eredmény: semmi. A miniszterelnök jóslata nem vált valóra, a milliárdos pénzesőtől sem támadt kedvük megszületni a kisbabáknak, az ország nem jól teljesít. A gazdasági miniszter vizionálta gyermekvállalási forradalom, a középosztály baby boomja még várat magára. Lehet hogy örökre.

A KSH eddigi adatai szerint idén alig születik több gyerek, mint a 2011-ben, a “rettenetes” negatív rekord idején. Mindeközben fogy a magyar, egyre kevesebb a fiatal, ráadásul sokan már hét határon túl.

Mégiscsak a nők miatt fogyna a magyar?

És hogy miért ír egy női blog erről? Mégiscsak a nők miatt fogyna a magyar?Nem, nem a nők miatt, de a gyermekvállalási hajlandóság a világon mindenhol szoros összefüggést mutat azzal, hogyan bánnak az adott országban, az adott társadalomban a nőkkel. Hol van a nők "helye", milyen az otthoni munkamegosztás, hogyan vátoztatja meg az életüket az anyaság? Milyen a női jogok helyzete, hogy áll az adott társadalom az esélyegyenlőséggel? Ezek mind-mind számítanak, nem csupán a kisgyerekek nappali ellátása, meg a szülési szabadság hossza. És hogy hogy bánnak Magyarországon az anyákkal? Nem túl jól, annyi biztos.

A magzat egyre inkább közvagyonnak tekintendő, még azt is pontosan megmondják, mikor és hogyan illik megszülni a jövendő kis adófizetőt. Amint pedig megszületett, jórészt az anyja nyakába szakad szinten minden a gyerek ellátásával járó munka és felelősség. Elvárás, hogy egy anya évekig csak a gyerekének éljen, akár jól érzi magát ebben a szerepben, akár nem. A nő nem is panaszkodhat, hiszen "nem dolgozik", az otthon töltött idő pedig csakis élete legszebb időszaka lehet, árnyalatok nincsenek, miközben a külvilág számára szinte megszűnik a gyermekétől független felnőtt személy lenni. Ráadásul kisgyerekes anyaként visszamenni dolgozni mindenképp óriási szívás. Az anyaságot és a karriert összeegyeztetni ritka kiváltság, a választási lehetőség hogy a nő eldönthesse otthon marad, vagy fizetett munkát is vállal a gyereknevelés mellett, csak nagyon kevés családban merül fel valódi, eldöntendő kérdésként. Akárhogyan is nézzük, minden oldalról rengeteg az előítélet és irreálisan nagyok az elvárások a magyar társadalomban az anyákkal, különösen a kisgyerekes anyákkal szemben.

Igazat adunk a Bezzeganya szerzőjének is: azért nem születik annyi gyerek végül, mint amennyit a fiatalok terveztek, mert menet közben derül ki, hogy pontosan mivel is jár az anyaság, az apaság. A szép remények és a rögvalóság szülés után gyorsan meglehetős távolságba kerül egymástól. Így hát nem csoda, ha az első gyereket sokszor nehezen követi már egy második is, nemhogy több. Magyarországon ma egy gyereke még valahogy szinte mindenkinek lesz, a jobb körülmények között élőknek kettő is, de többet kevesen vállalnak. Csupán a rövid távú kedvezmények miatt három, négy, öt gyereket senki nem hoz világra, ha az élhető környezet, a jó minőségű gyermekellátó intézmények hiányoznak, ha a munkaerőpiac kiveti az anyákat, az otthonmaradókat meg mindenki lenézi, ha állandó a bizonytalanság, és úgy érezzük, évről évre rosszabbul élünk.

Dehát pénz az van családtámogatásra, mi lehet a gond?

Nagyon úgy néz ki, hogy azt a rengeteg pénzt, amiről feljebb írtunk, rettenetesen rossz hatékonysággal költi el az állam, még a Nemzetgazdasági Minisztérium gyermekvállalási forradalmat előkészítő vitaanyaga szerint is. A születésszámot így biztosan nem tudják növelni. A llegtöbb szülőnek hiába jelenik meg a pénz havonta a bankszámláján - éppencsak a felszínen maradáshoz elég. Pedig Magyarországon - nemzetközi összehasonlításban - meglehetősen nagy az az öszeg, amit kifizetnek a családoknak. Ugyanez más, családtámogatásokra szintén sokat költő, de sokkal jobb gyermekvállalási mutatókkal rendelkező országokban nem igazán jellemző.

A kormány a családtámogatásokkal bevallottan a kisgyerekeseket akarja helyzetbe hozni. Vállaljanak a fiatalok gyors egymásutánban több gyereket, jut pénz bölcsődékre (új férőhelyenként 2,5 millió forint), óvodákra, és csurran-cseppen az anyák munkaerőpiacra való visszasegítésére is. A nagyobb gyerekek azonban mintha már nem lennének olyan értékesek: a jó minőségű oktatásra, ami kulcskérdés a diplomások gyerekvállalásában, igen keveset költ az állam.

A magyarok többsége annyi gyereket vállal, amennyinek úgy érzi, hogy a tőle telhető legtöbbet meg tudja adni. A diplomás szülők tervei között pedig többnyire ott szerepel, hogy gyerekeiket egyetemre küldjék, az oda vezető útját egyengessék, és tanulással töltött éveit támogassák minden erővel. A határ a csillagos ég: különórák, nyelvórák, (külföldi) egyetem, sőt, akár kocsi és lakás is. A mi szüleink is megadták nekünk mindent, amit csak tudtak, még jó hogy mi még többet szeretnénk adni a saját gyerekeinknek.

Valami tehát nagyon rosszul működik. Minden újabb gyerek vállalásával a szülők saját maguk és az egész család szegénységi kockázatát növelik egész életükre kihatóan, még akkor is ha együtt nevelik fel őket. Nem csoda, ha sokan nem merik vállalni, hogy egy gyereknél többet világra hozzanak. Egyre többet költünk családtámogatásra, de a gyermekszegénység egyre borzalmasabb méreteket ölt. A pénzcsapból kifolyó milliárdok ellenére fogy a magyar, nő a szegénység, gyerekeik jövőjét - részint a hazai oktatási rendszer, részint a munkaerőpiaci lehetőségek hiánya miatt - egyre többen külföldön tervezik.

Lehetséges, hogy újra kellene gondolni ezt az egészet? Meddig mehet ez így tovább? Egyre drágább minden gyerek, mégsem születik annyi, amennyi megoldaná a népesedési problémát. A pénz és a gyerek a szülőké, a számla pedig az összes adófizetőé. Vajon vállalkozna-e valaha is politikai erő arra Magyarországon, hogy a családtámogatások terén (is) hőn áhított stabilitást megbolygassa és igazságosabban, hasznosabban költse el ezt a temérdek pénzt?

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?