A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint (Ipsos, március 4-10 közötti felmérés) a 2010-es helyzethez képest a leginkább szembetűnő változás, hogy a baloldali szavazók nagy része megbocsátotta az úgynevezett „elmúlt nyolc évet”.

A fenti táblázat azt mutatja, hogy hány szavazója volt az egyes pártoknak 2010-ben, és hány ember mondta kedvencének a pártot most márciusban, az Ipsos felmérése szerint.

Az MSZP-re 2010-ban 1,3 millióval kevesebben szavaztak, mint 2006-ban, ez a drámai változás volt a kétharmados Fidesz-többség legfontosabb oka. A március eleji felmérés szerint az elveszett 1,3 millió ember kétharmadát, mintegy 850 ezret visszaszerezheti az MSZP (és szövetségesei). Ez még mindig majdnem félmillió emberrel kevesebb, mint amennyi a 2006-os győzelemhez kellett, de így is nagyon látványos erősödés. Tovább árnyalja azonban a képet, hogy a mostani szimpatizánsoknak csak 57%-a biztos abban, hogy el is megy szavazni (kb. 1,05 millió ember). Ez utóbbi szám már csak akkora, mint amennyien 2010-ben az MSZP-re szavaztak.

Csak a baloldal erősödött érdemben az elmúlt négy évben

Az MSZP (és tsai) az egyetlen politikai erő, amelyiknek a felmérések szerint érdemben növekedett a tábora. A legvalószínűbb, hogy akik 2010-ben büntetésből nem szavaztak rájuk, azok közül most sokan fontolgatják, hogy a Mesterházy Attila vezette listát támogassák. De így sincsenek elegen ahhoz, hogy komolyan veszélyeztessék a Fidesz pozícióját. Ráadásul meglehetősen bizonytalanok, abban, hogy szavazzanak-e.

Az ilyen nagyfokú bizonytalanság (és ez jellemző a Jobbik és az LMP szimpatizánsaira is), arra utalhat, hogy sokan a "legkisebb rossz" elve alapján, és nem lelkesen támogatják a pártot. A Fidesz szimpatizánsai ennél jóval elkötelezettebbek, ott közel 66 százalék ígéri biztosra részvételét.

A Jobbik ugyan látványosan erősödött a januári kutatáshoz képest, majdnem megduplázta a szimpatizánsai számát, de abszolút értékben szinte pont ott van, mint 2010-ben volt. Akkor 855 ezren szavaztak a pártra, a mostani állás szerint 880 ezer ember mondja kedvencének, de csak 59 százalékuk biztos abban (kb. 525 ezer ember), hogy el fog menni szavazni.

A kutatásról szóló közlemény az LMP előretörését is kiemelte, de ez is csak januárhoz képest látványos. 2010-ben majdnem 384 ezren szavaztak a pártra, a mostani tábor viszont csak 320 ezer fős, és kevesebb mint a felük biztos abban, hogy tényleg elmegy rájuk szavazni.

A Jobbik és az LMP nagyjából ott tart, mint négy éve. Ami pedig a mostani választás szempontjából a legfontosabb, hogy a Fidesz is majdnem ott tart.

2010-ben 2,7 millió ember szavazott a Fideszre. A mostani tábor 2,56 milliós lehet, és közel kétharmaduk (1,7 millió ember) biztosra mondja, hogy elmegy szavazni.

Teljesen lefutott ez a választás?

Sok tekintetben úgy tűnhet, hogy igen. A Fidesz fölénye nagyon meggyőző. Biztos szavazóból 650 ezerrel, szimpatizánsból pedig több mint 710 ezerrel van több ember a Fidesznél, mint a baloldalnál. Ekkora előnyt néhány hét alatt hatalmas feladatnak tűnik behozni.

Milyen stratégia lehetséges ilyenkor?

A bizonytalanok megszólítása

Ez még úgy is nehéz volna, hogy a felmérés szerint 2,4 millió embernek nincs (vagy titkos) a kedvence a felmérés szerint. Ez a kb. 30 százaléknyi választó ugyanis jó eséllyel otthon fog maradni. Legalább ennyien mindig otthon maradnak.

Ők az úgynevezett bizonytalanok, akiknek meggyőzésében nagyon bízott a baloldal, de semmi sem utal arra, hogy hatna rájuk a baloldali összefogás. Hiába növekszik a részvételi kedv a felmérések szerint, a táborok nem a pártot korábban választani képtelenektől duzzad, hanem a szimpatizánsoknak van egyre nagyobb kedvük szavazni.

Március elején az emberek 73 százaléka tudott kedvenc pártot mondani, ami nagyon magas arány. Az eddigi legnagyobb választási részvétel 2002-ben volt, valamivel 70% felett. Az egy kiélezett helyzet volt, az eddigi legszorosabb választás. Nem valószínű, hogy most többen menjenek el szavazni.

Elvenni a másiktól

Az sem valószínű, hogy aki szimpatizál az egyik oldallal, az kifejezetten a legnagyobb ellenfélre szavazzon néhány hét elmúltával. Már ahhoz is nagyon erős hatás kell, hogy valaki négy év alatt oldalt váltson.

Ijesztgetni

Igen.

Az egyetlen lehetséges stratégia a kampány hajrájában a saját tábor maximális mozgósítása, és az ellenfél híveinek otthon tartása. Ez pedig úgy lehetséges, ha a mozgósítandó oldal kellően kiakad ahhoz, hogy akár a "legkisebb rossz" elve alapján elmenjen szavazni, a túloldalon pedig elmegy a kevésbé elkötelezett szimpatizánsok kedve az egésztől. Ehhez a legjobb módszer a negatív kampány, a másik oldal démonizálása.

A baloldalnak csak e taktika tökéletes kiaknázása adna matematikai esélyt a győzelemre: ha a saját 1,8 millió szimpatizánsukat mind egy szálig elviszik, és közben a Fidesznek be kell érnie az 1,7 milliós elkötelezett bázissal. Ez is igen halvány remény, hiszen a tág balos tábor körülbelül pont akkora, mint a szűk fideszes.

Ilyen ijesztgetős gesztus volt Kövér László úgynevezett köteles beszédének felturbózása 2002-ben, vagy Mikola István szinglizésének felkapása 2006-ban. Ilyesmiből kellene valami nagyon durva a baloldalnak ahhoz, hogy a matematikai esély megmaradjon.

Közben a Fidesz is leginkább ezzel a módszerrel dolgozik most, meglehetősen hatékonyan szállítva az ügyeket. Ilyen az őszödi beszéd erőltetése, vagy a 240 milliós számlájával lebuktatott Simon Gábor plakátokra helyezése, illetve Zuschlag János felfedezése is.

Azonban nagyon nehéz most már az ilyen módszerekkel hatni, mert alig lehet annyira durvát a másik oldalra rásütni, amit még nem láttak volna a választók az elmúlt évtizedben.

Hitkérdés lett a politika

Ebben a kampányban egyáltalán nincs vita, még szimbolikusan sincs, mert a saját tábor mozgósítása az egyetlen célja a nagyoknak.

Ennek az egyik oka, hogy nagyon sokat keményedett a magyar belpolitika hangulata, nincs átjárás az oldalak között, meg se hallják a másik oldal érveit a szimpatizánsok. Hitkérdés lett objektívnak látszó ügyek értelmezése is. 2012 márciusában például a fideszes szavazóknak csak 16 százaléka hitte el, hogy Schmitt Pál másolta a doktori disszertációját, holott addigra a plágium bizonyított volt. A súlyosabb ügyek sem számítanak, most olyan a politikai hangulat Magyarországon, hogy nincs tétje a racionálisan felfogható dolgoknak.

A választás tétjét mindkét oldal már régen olyan magasra helyezte, hogy szó sincs arról, hogy a túloldalon lévők egy-egy elszólásával, vagy akár korrupciós ügyével lényegesen át lehessen rendezni a választók elköteleződését. A ki kormányozzon kérdés helyett a „nemzethalál vagy élet” kérdésig élezték a választás tétjét.

Ezért volnál jobb a másiknál?

A baloldal panaszkodó emberekre építi a kampányát eddig, más üzenetük nem volt, minthogy itt most rossz.

A jobboldal egyik üzenete az, hogy a baloldal vezetői egyszerre nevetségesek (bohóc) és bűnözők (rendőrségi fotók). A másik üzenete pedig az, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök.

Egyik kampány sincs összefüggésben azzal, hogy ki mit akar kormányon elérni. A rezsicsökkentést is „védeni” kell, a negatív kampány a Fidesz egyetlen 2014-es választási ígéretéhez is szorosan kapcsolódik. A másik oldal nagyon kevés konkrétabb ígéretei között is csupa negatív üzenet van: dolgok eltörlése (egykulcsos adó, KLIK).

Ki kereshet e próbálkozásokkal?

A két nagy oldal egymással rémisztgető kampányával a Jobbik és az LMP járhat jól. Ha vannak, akik e negatív kampány hatására elbizonytalanodnak valamelyik nagyban, akkor feléjük fordulhatnak. Sokkal reálisabb, hogy a például Simon Gábor 240 millióján felháborodó balos érzelmű ember inkább az LMP-re szavazzon, vagy a trafikügyön felháborodott fideszes a Jobbik felé húzzon, mintsem hogy átmenjenek a másik oldalra.

Ezt érezve és kihasználva az LMP és a Jobbik is unalmas kampányt csinálnak. Úgy kell viselkedniük, hogy a nagyoktól elfordulók ne találjanak bökkenőt, ha pótpártot keresnek maguknak. Ehhez pedig elég "tisztaságukat" hangsúlyozni, politizálniuk már nem kell.

Ezért is lehetséges, hogy mindkét párt folyamatosan erősödik január óta, míg a nagyok támogatottsága a statisztikai hibahatárnál nagyobbat nem változott a kampány kezdete óta.