Középső ujj bemutatásából ennyire szórakoztató balhé még sosem kerekedett

külföld
2015 március 21., 12:32
comments 36

Méretes médiabalhé nőtt ki egy videóból, amin Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter látható, amint 2013-ban, még nem pénzügyminiszterként egy zágrábi radikálbalos konferencián beszélve középső ujját felmutatva beintett Németországnak. És ami egy manipulált, hamis videó. Lehet. De lehet, hogy nem.

Pedig a történet nagyon szimplán indult, ahogy mi is ebben a hangnemben írtunk róla először. Varufakisz a német közszolgálati ARD műsorvezetőjének, Günther Jauchnak volt Skype-vendége, ott szembesítették a videóval.

Ezzel amúgy, az említett jelenet 1.50 körül kezdődik:

A felvétel teljesen valódinak látszik, mi is ezért írtuk, hogy Varufakisz nem túl elegáns módon nevezte hamisítottnak a felvételt. Mentségünkre legyen mondva, hogy a német sajtó után az egész világsajtó is ebben a narratívában vette át a történetet.

Az ujjbemutatásból pedig természetesen komoly politikai ügy lett, a német sajtó és a közvélemény hatalmas lendülettel vetette rá magát a görög pénzügyminiszterre és úgy általában a hálátlan, ingyenélő görögökre, akik a közvélekedés szerint már rég csődbe mentek volna, ha nincsenek a német adófizetők.

Ebbe  a hangulatba dobbantott bele aztán pár nappal ezelőtt egy német komikus, Jan Böhmermann, aki műsorában nyilvánosságra hozott egy videót, ami arról szólt, hogy stábja hamisította meg a Varufakisz beintését mutató videót:

Varufakisz, aki egész végig kitartott amellett, hogy a videó hamis volt, Twitteren meg is osztotta a videót, hozzátéve, hogy éppen ilyen típusú szatirikus eszközökre van szükség a nacionalizmus vakságával szemben:

A leleplező videót nyilvánosságra hozó Böhmermann is üzent, igaz ő német kollégáinak, akik arra használták fel a felvételt, hogy a német nézőket feldühítsék az idegenekkel, jelen esetben a görögökkel szemben.

A német pökhendiséggel szemben és a görög válságkezelő kormány mellett kiálló internetezők pedig természetesen nagyon lelkesek lettek azon, hogy mekkora hazugságon érték a német propagandagépezetet, #varufake hashtag alatt csak úgy ömlik a kontent Twitteren, ami ezzel a témával foglalkozik.

Egy nappal Böhmermann bejelentése után viszont jött az újabb csavar, csatornája, a ZDF Twitteren rakott ki egy figyelmeztetést, hogy a műsorra ki kellett volna rakni a vigyázat, szatíra! feliratot, és hogy a műsor igazából csak azt mutatta be, milyen könnyen lehetett volna manipulálni Varufakisz eredeti felszólalását.

Böhmermann műsora, a Neo Magazin Royale pedig egy szatirikus műsor, emlékeztetett a ZDF közleményében, és a céljuk igazából az volt, hogy a Jauch műsora után elindult közéleti vitát figurázzák ki.

A német humorista pedig Twitteren üzent, nagyjából azt, hogy

Soha nem csinálnának viccet egy ennyire lényegi újságírói vitából, mint ami most erről a két évvel ezelőtti, kontextusából kiragadott ujjbemutatásról szól, sem azokból, akik ebbe ennyire komolyan elmerülnek.

Közben pedig mindkét videó saját életre kelt az interneten, a bemutatást bemutató felvétel 5,5 millió megtekintésig jutott egy hét alatt, de a napokkal később bemutatott, a bemutatás kamu voltát leleplező kamuvideó is szépen zárkózott fel, sokan pedig természetesen politikai hovatartozásuktól függően osztották a számukra kellemesebb magyarázatot kínáló verziót.

És akkor bemutatott-e Varufakisz?

A jelek szerint igen, de nem úgy. Varufakisz a második videó megjelenése után bocsánatkérést követelt Jauchtól, és azt mondta, hogy szerinte a németek jobb médiát érdemelnének. Ugyanakkor a pénzügyminiszter a Reuters beszámolója szerint arra már nem reagált, amikor a ZDF megírta, hogy a műsor egy szatirikus adás, ami a többi csatornából akart csak viccet csinálni.

Időközben előkerült a 2013-as zágrábi balos konferencia egyik szervezője, aki eredetileg kezelte a Varufakisz beszédéről készült, most váratlanul híressé vált felvételt. És Martin Beros szerint Varufakisz bizony bemutatott, a felvétel pedig, ami most bejárja a világsajtót, nem lett manipulálva.

Ugyanakkor (!) ha a képi anyaghoz nem is nyúltak hozzá, a kiemelt klip, ami aztán a német állami tévében lett bemutatva, valóban félreértésre adhatott okot. A Bloomberg View berlini újságírója, Leonid Bershidsky szerint ugyanis a kivágott rész alapján úgy hangozhat, mintha Varufakisz arról beszélt volna, hogy Görögországnak akkor, a beszélgetés pillanatában lenne érdemes csődöt mondania és beintenie Németországnak. Pedig az azóta pénzügyminiszterré lett közgazdász egy öt évvel korábbi esetről beszélt, a felvételből mégis úgy tűnhet, mintha a 2013-as államcsődöt kockáztatná. És a kettő között azért lényeges különbség húzódik.

Ugyanakkor ez sem menti fel Varufakiszt az alól, hogy bár hiába állítja azóta is, hogy nem mutatott be Németországnak, minden jel szerint bemutatott, igaz, nem azzal az üzenettel vegyítve, mint amit aztán a német média költött köré.

Valahol itt tart most az év eddigi legviccesebb minibalhéja, ami ugyan sokat nem tett hozzá a világ előremeneteléhez, de rengeteg minden kiderült belőle a média és a politika működéséről. Hétfőn amúgy megválasztása óta először Berlinbe látogat Aléxisz Ciprasz görög  pénzügyminiszterminiszterelnök, hogy Angela Merkellel tárgyaljon, várhatóan ezután már nem Varufakisz középső ujjával lesz tele a német sajtó sem.

(DW, New York Times, Atlantic, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.