Nézz körül! Amit látsz, az mind poloska

TUDOMÁNY

Mikor hanghullámok érik, minden tárgy átveszi a rezgést. A rezgés alapján pedig a hang is rekonstruálható.

Erre tettek kísérletet az MIT kutatói, és sikerrel is jártak. Egy nagyon érzékeny, álló kamerát állítottak a poloskának használt tárgyakra. A kamera képes volt a legapróbb rezgést is felvenni, így mikor a hangok szabad szemmel nem látható mértékben megrezegtették a tárgyakat, a kamera figyelt, és a felvételek alapján sikerült visszahozni a hangot is.

Az lenti videón szereplő kísérletek közül az elsőn egy szobanövény leveleit használják, a másodikon pedig egy csipszeszacskót. A zacskót felvevő kamerát hangszigetelt üveg mögé állították, ezzel kizárva, hogy a kamera maga is rezonáljon. A harmadik kísérletben egy fülhallgató hártyáját vették fel, ebből pedig sikerült olyan mértékben rekonstruálni a fülhallgatón játszott számot, hogy a felvett hangot könnyen felismerte egy dalkereső program is.

A kísérletről ide kattintva lehet bővebb infót találni az MIT honlapján.

Legfrissebb videóink

Puhatestűzés, Don Hatvanpuszta és ügynökakták a parlamentben

A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.

Vészi Sámuel, Zalavári Noémi
video

Kimész a domboldalra, kitermelsz magadnak vályogot, elkészíted az otthonod

Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.

444.hu
video

„Olyan hangot képviselek, amivel nem nagyon találkozni a tévében”

Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel, Kovács Bendegúz
video

Ukrajna fizetheti meg Trump népszerűtlenségének árát

Miért Ukrajnára haragszik Donald Trump, ha egyszer az iráni háború miatt népszerűtlen? Mi történik, ha az amerikaiak lekapcsolják a Starlinket a harctéren? Mi jöhet a szerb-orosz kapcsolatokban Vučić bukása után? Mit ígér Marine Le Pen a francia választóknak? Fordulatokkal teli volt az elmúlt hónap a nemzetközi politikában, Takácsy Dorkával és Takács Márkkal beszéltük át a történtek tágabb kontextusát.

Takács Lili, Takácsy Dorka, Takács Márk, Botos Tamás, plankog
video

Uniós biztos a 444-nek: Fennáll a veszély, hogy az európai fiataloknak már nem lesz jobb élete, mint a szüleiknek

Dan Jørgensen energaiügyi és lakhatási biztos szerint az európai lakhatási válság vészhelyzetté vált, a közelgő tél pedig sok európainak nagyon nehéz lesz. Ezekre a problémákra szerinte van megoldás, a klímaváltozás azonban őt is megijeszti.

Molnár Kristóf, Botos Tamás, Sárdi Kristóf, plankog
video