Az áprilisi Budapest Science Meetup-on Klagyivik Péter (MTA CSFK Konkoly Thege Csillagászati Intézet) kettőscsillagok körül keringő bolygók felfedezéséről, ennek nehézségeiről és a következő évtizedek megfigyelési lehetőségeiről beszélt.
Az előadó összefoglalója:
A Star Wars filmek óta sokak fantáziáját izgatja, hogy vajon tényleg léteznek-e olyan bolygók, melyek két csillag körül keringenek. Csillagász körökben már a filmek előtt is felmerült ennek a lehetősége, de az első ilyen bolygót csak a '90-es években sikerült felfedezni. A mai napig mindössze kb. 20 ilyen bolygót sikerült felfedezni. Az előadás során bemutatom mit lehet ezekről tudni és miért ilyen nehéz megtalálni őket.
A címlapi kép forrása: NASA/JPL-Caltech illusztráció
Megkérdeztük a külügyminisztert, mekkorát hibázott Gulyás Gergely a kormányinfón. Szijjártó nem tud arról, hogy az általa is megosztott kép az ukrán zászlós akcióról provokáció eredménye lenne, azt viszont állítja: ha az oroszok beavatkoznának, arról ő tudna.
Áprilisban meglepően magas arányban mehetnek el szavazni azok a fiatalok, akik már az Orbán-rendszerben szocializálódtak. Szabó Andrea szociológust kérdeztük arról, hogy áll a Z generáció a közélethez, és megnéztük azt is, hogyan vesznek részt a kampányban az ifjúsági szervezetek.
Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.
A szervezet fővárosi elnöke ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt március 15-i felvonulását, mint azok a fiatalok, akik aztán kifeszítettek egy ukrán zászlót a Nemzeti Meneten.
Másfél évtizeden át járt ki a Kossuth-térre az ellenzéki közönség, hogy tiltakozzon az egyre keményedő rendszer ellen, szinte teljesen hiába. Magyar Péter megjelenésével váratlanul minden megváltozott: stratégiával is rendelkező kihívója lett a hatalomnak. Mi lehet ebből? A stúdióban Plankó Gergő és Ács Dániel.