Simicska elbukta a Class FM-et, de elintézte, hogy ne legyen könnyen a Fideszé

Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, a Class FM rádiót működtető Advenio Zrt. tulajdonosai eladták a céget a Michael McNutt üzletember vezette Sláger Rádió Zrt.-nek, és társának, a cégben 15%-os résszel rendelkező Jürg Marquard svájci médiabefektetőnek. Az amerikai McNutt hétfőn a 444-nek azt mondta, a későbbiekben valószínűleg tulajdonrészének jelentős hányadát átadja az Emmis International nevű amerikai cégnek, a Sláger Rádió korábbi tulajdonosának.

A Class FM menedzsmentje hétfő délelőtt hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót az ügyben, és arról számoltak be, hogy az ügyletet már május 17-én, azaz előző kedden megkötötték.

Michael McNutt, az új tulajdonos és Turi Árpád ügyvezető. Fotó: Red Lemon Média

A Class FM-é az egyetlen országos kereskedelmi frekvenciacsomag (103,3 és több mint tucatnyi másik), amely közel 70 százalékos országos lefedettséggel bír. 2,8 millió potenciáis hallgatót ér el; ezt megközelíteni sem tudja egyetlen konkurens csatorna sem. A rádiós piac rohamosan zsugorodik, de a Class csúcsragadozó a terepen, főleg mióta a hirdetési piac fideszesedésével a másik országos kereskedelmi adó, a Neo kimúlt, és 2012-ben bezárt. Az adó azóta nagyon szépen termel: nagyjából 3,5 milliárdos árbevétel mellett 2013-ban 1,3 milliárd, 2014-ben 1,6 milliárd nettó profitot hozott Simicskáéknak.

Csakhogy időközben Viktor és Lajos nagyon összekaptak, a Class FM hét éves sugárzási engedélye pedig novemberben lejár. A szerződés pályázat nélkül öt évre meghosszabbítható, de bontható is, ha a csatorna kirívó jogsértést követ el. Ami ugye elég relatív, a Médiatanács (MT) belátásán múlik. Ha bontás történik, utána új pályázat jöhet, és jó eséllyel Fidesz-közeli új tulaj.

Márpedig az MT az elmúlt évben látványosan utazik a Classra (példa itt, itt és itt), és hónapok óta megy a találgatás, elveszi-e a Fidesz-delegáltakból összeverbuvált Médiatanács tőlük a sugárzási jogot. Minden jel arra mutatott, hogy Simicskáék elbúcsúzhatnak a frekvenciától. Az tehát nem olyan meglepő, ha ők időben megpróbálnak pénzt csinálni a Class FM-ből.

De ki vesz meg ilyen helyzetben egy politikailag ennyire kiszolgáltatott rádiót? És miért épp néhány héttel a frekvenciaszerződés meghosszabbítása előtt?

Az új vevő évekig harcolt a bíróságon a kormány ellen

Érdemes röviden feleleveníteni a Class-sztorit a kezdetektől, annál is inkább, mert a mostani vevők egyáltalán nem a semmiből bukkantak elő. A Class FM 2009 novemberben kezdte szórni az adást, miután a Médiatanács elődje, Országos Rádió és Televíziós Testület MSZP, Fidesz és KDNP által delegált tagjai úgy döntöttek, továbbiakban a Simicskához tartozó (Fidesz-közeli) Class FM és a Puch László érdekeltségébe sorolt (MSZP-hez kötődő) Neo FM sugározhat az ország két legnagyobb elérésű országos frekvenciáján.

Korábban az amerikai Emmis International által működtetett Sláger Rádió és a brit Accession Mezzanine Capital tulajdonában lévő Danubius Rádió működött ezeken a hullámhosszokon. 2009-ben a külföldi adókat a pártok egyszerűen kijátszották egy busásan termelő nagykoalíciós alku miatt.

A vesztesek nem hagyták annyiban a dolgot: pereltek, amerre láttak, de hiába. A Classról ugyan kimondta a bíróság, hogy jogszerűtlenül szerzett frekvenciát, de a kormányváltás után az új médiatörvény orvosolta számukra a helyzetet, a washingtoni választott bíróságon aztán formai okok miatt két éve ejtették az ügyet.

A Danubius és a Sláger nevében éveken keresztül McNutt küzdött a bíróságon a magyar állam és Class FM ellen. Most pedig ő veszi meg a rádiót.

McNutt hétfőn nem győzte hangsúlyozni: nem tárgyalt politikusokkal, ez egy szakmai befektetés, amiben őt elsősorban a hallgatók, a kiváló, minőségi műsorszolgáltatás és a popzene érdekli. Ezt a megjegyzést több újságíró is hitetlenkedve fogadta, és nem is véletlenül.

Az ominózus frekvencia-döntés idején például a Sláger Zrt. akkori vezetője, Barbara Brill maga nyilatkozta tele a sajtót azzal, hogy 2009 őszén mindkét nagy párt megkereste a Slágert, és megpróbálta politikai alkura bírni a tulajdonosokat, és számtalan helyen elhangzott, hogy a politikai paktum 10 milliárdos veszteséget okozott a cégnek.

Ki mernek szúrni még egyszer az amerikaiakkal?

Az Emmis International egy indianapolisi médiacég, amely Amerikában elsősorban kisebb, helyi rádiók üzemeltetésével foglalkozik. Európában egyedül Szlovákiában és Magyarországon voltak aktívak, amíg 2009-ben el nem vették tőlük a Sláger sugárzási jogát.

2009 után McNutt egyfajta tűzoltóként működött a cégnél, méghozzá olyan tűzoltóként, akinek állítólag jó diplomáciai kapcsolatai vannak a nagykövetségen is. 1998-ban a Deloitte tanácsadócégnél kezdett dolgozni Budapesten, de volt az Ernst&Young-nál Athénban, Bukarestben, később a CEU vendégelőadójaként vállalt munkát a Nádor utcában.

Jelenleg egy Labyrinthium Investments ciprusi-magyar kockázati befektetőcéget igazgat, mellette pedig amerikai cégeknek ad tanácsot. Egy szóval: McNutt nem az a tipikus szakmai befektető. A sajtótájékoztatón a 444-nek elismerte, hogy a cégből egy jelentős pakkot átad majd az Emmisnek.

Nyerges Zsolt hátterében Orbán Viktor. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesznek kellemetlen, hogy Simicska és Nyerges egy diplomáciai kapcsolatokkal rendelkező, amerikai vevőnek adták el a rádiót, akivel a kormány nem biztos hogy ujjat akar húzni, főleg egy olyan kiélezett diplomáciai helyzetben, mint a mostani. Bell épp a múlt héten beszélt szomorúan a magyarországi korrupciós állapotokról. (A Bellel való kapcsolatról emailben kérdeztük McNuttot, de egyelőre nem kaptunk választ - amint jön levél, frissítünk.)

Simicska beletörődött a rádió elbukásába, de arra figyelt, hogy időben "megfelelő kezekbe kerüljön" az adó.

Az Emmis ugye a Sláger-ügy miatt korábban tízmilliárdos kárt emlegetve Washingtonig ment az igazáért. A frekvenciáról szóló novemberi döntés ezután ismét a nemzetközi befektetésvédelmi megállapodás hatálya alá eshet, azaz ha a hatóság elveszi a frekvenciát, új per jöhet. És ezt az amerikai jogászok valószínűleg nyerhetőnek látják, ha néhány hónappal az MT-döntés előtt ilyen biztosan beleállnak az üzletbe.

A Fidesz környékén opciós szerződést sejtetnek a háttérben

Fideszes források azt terjesztik, Simicska nem csak jó helyre, de trükkösen adta el a rádiót, és a szerződésbe - némileg hasonlóan a TV2-s ügyhöz - belerakatott egy visszavásárlási opciót, amit aztán egy kedvező novemberi MT-döntés után érvényesíthet. Simicska köreiből ezt tagadják, szerintük Simicska elégedett az üzlettel, amivel anyagilag is jól járt. Mindent összevetve az opciós forgatókönyv nem látszik túl életszerűnek, látva hány évig küzdött az Emmis azért, hogy visszatérhessen a magyar rádiós szektorba.

Az egyszerű strómanbiznisz azért sem látszik valószínűnek, mert kisebbségi tulajdonosként a MEM Magyar Electronic Medián keresztül a Sláger Zrt.-ben részesedése van Jürg Marquardnak, a svájci Marquard Média tulajdonosának is. Őt még az első szocialista kormány idején választották meg tiszteletbeli konzulnak Svájcban, és tulajdona a magyarországi Marquard Média kiadócég, amely a Joy és a Playboy mellett több más életmód-magazin kiadója is. McNutt hétfőn váltig állította, hogy az Emmisen és Jürg Marquardon kívül más nem lesz benne az üzletben, és hosszú távra terveznek.

A Fidesz az MT-vel való fenyegetéssel kicsavarta Simicska kezéből az ország leghallgatottabb rádiócsatornáját, amire az egykori fő oligarcha csak annyival tudott válaszolni, hogy olyan helyre adta el, ahonnét nehéz lesz visszacsaklizni azt a kormánypárt közeli erőcsoportoknak.

Andy Vajna például nagyon szerette volna hozzácsapni a Class legértékesebb, 103,3-as ultrarövidhullámú frekvenciáját a Roxytól már megszerzett 96,4 mellé, hogy Fidesz közelben lehessen az ország legnagyobb elérésű kereskedelmi frekvenciája is. Hát ez egyelőre nem lesz.

;