A Rogán-Portik-fotó forrása miatt szállt rá Juhász Péterre a Fidesz-média

Portik Tamás pénzeli Juhász Pétert - szaladt végig a cím az újfideszes médiabirodalomban a Pesti srácok cikke és a TV2 riportja után csütörtökön. Előbbiben még csak utaltak arra, hogy Portik pénzel egy “ismert ellenzéki politikust”, de az igazán nagy dobás Gönczi Gábor interjúja volt a Tényekben egy Menyhárt Attila nevű elítélt zsarolóval, aki azt mondta,

Portik azzal hencegett a börtönben, hogy dróton rángatja Juhászt, és rajta keresztül akarja megdönteni a kormányt.

A megváltozott médiafogyasztási szokásokhoz igazodó Origo pedig erre is rátett egy lapáttal, amikor vezető anyaga címében hirdette csütörtök este:

elismerte Juhász, hogy Portiknak dolgozott.

Utóbbira az adott alapot, hogy az Együtt politikusa Facebook-videóban reagált a vádakra, és ugyan részletesen taglalta, hogy nem ismeri Portik Tamást és soha nem kapott tőle pénzt semmilyen formában, illetve beperel mindenki, aki ezt állítja, megemlített még valamit.

Elmondta, a Rogán-Portik tárgyalás után találkozott egy F. Erika nevű nővel, aki Portik kapcsolattartója. F. Erika megkérte, hogy gyűjtse neki össze kinyomtatva a tárgyalásról megjelent cikkeket, mert ő “nem ért az internethez”, hogy tájékozódhassanak az ügyről.

“Megkértük egy kollégámat, aki a sajtófigyeléssel foglalkozik, és összeállítottunk neki egy paksamétát, amiből tud dolgozni, és be tudott számolni a beszélőkön Portik Tamásnak” - mondta a videóban Juhász.

Túl azon, hogy ebből levezetni azt, hogy Juhász “elismerte, hogy Portiknak dolgozott”, ahogy a TV2 és az Origo tette, elég erős túlzás:

- de valóban felveti a kérdést, hogy

miért segít “sajtófigyelésben” egy gyilkosságra való felbujtásért elítélt bűnözőnek egy politikus?

Juhász péntekre sajótájékoztatót hirdetett a Képviselői Irodaházhoz, ahova el is mentünk, de meglepetés ért: a meghirdetett időpontban a politikus nem volt ott, mert bement a fideszes Hollik István sajtótájékoztatójára. Hollik épp a témáról beszélt, és “kérdéseket tett fel” Juhásznak, amire Juhász ott helyben válaszolt is. (Ilyen már korábban is történt közöttük, akkor Hollik távozott a helyszínről, most ott maradt.)

Ide már nem jutottunk be, így az esemény után beszéltünk Juhásszal, hogy megkérdezzük tőle, pontosan mi is volt ez a “sajtófigyelés”.

Juhász ekkor mondta el, hogy a júniusi Rogán-Portik szembesítés után (amire Rogán Antal nem ment el, és ekkor mondott róla nagyon súlyos dolgokat Portik) felkereste őt valaki azzal, hogy további információi vannak az ügyben. Fontos, hogy maga a tárgyalás arról szól, nevezheti-e bűnözőnek Rogánt Juhász, erre idézték be Portikot.

Juhász találkozott az illetővel, aki ekkor mondta el, hogy ő F. Erika, Portik “titkárnője”. Azt mondta, van olyan fénykép, amin Rogán és Portik egyszerre szerepelnek, és ezt meg tudja szerezni. Ekkor mondta, hogy ő “nem ért az internethez”, ezért megkérte Juhászt, gyűjtsön neki össze cikkeket, amik a tárgyalásról megjelentek.

Juhász ekkor kérte meg az egyik aktivistáját, hogy gyűjtsön ilyen anyagokat. Ezek nyilvánosan megjelent tudósítások voltak, ezeket nyomtatták ki. Amikor legközelebb találkoztak, Juhász odaadta ezeket a cikkeket, F. Erika pedig a fényképet, amit állítólag Svájcból, Portik rokonaitól szerezett meg. Ezt a képet Juhász ki is posztolta a Facebookra:

Kérdésemre, hogy nem tartja-e problémásnak, hogy egy súlyos bűncselekményért elítélt bűnöző emberének segített ezzel, azt mondta, egyrészt F. Erika nem bűnöző, másrészt nem lát abban semmi problémát, hogy nyilvánosan elérhető cikkeket kigyűjtött, ma is megtenné. “Igaz, ha láttam volna, hogy ezt az esetet a Fidesz erre fogja felhasználni, akkor azt mondtam volna, hogy kérjen meg inkább mást a cikkek összegyűjtésére” - mondta. Azóta nem találkozott F. Erikával.

A Pesti srácok még egy szálat emlegetett: hogy Juhász egyik embere is kapcsolatban van Portikkal. Ez Bogád Zoltánra, egykori Indexes újságíróra utal, aki most Juhász munkatársa. Őt is megkérdeztük erről, azt mondta, hogy 2008-ban egy alkalommal találkozott Portikkal újságíróként, munkaügyben, más kapcsolat nincs közöttük.

Juhász szerint egyébként azért támadják, mert Orbán Viktor vagyoni helyzetét firtatja. A napokban a Fidesz-frakcióülés előtt rendőrök próbálták elküldeni a helyszínről, de kiderült, hogy erre semmi alapjuk nem volt.