Az ünnepekig várt a kormány, hogy elsüsse a közpénzágyút

politika
2016 december 24., 05:53
comments 145

Az ünnepek előtt a kormány úgy kitárazta a költségvetést, mintha a miniszterek attól tartanának, hogy januártól már nem Orbán Viktor lesz a főnök. Az utóbbi napokban csak úgy ömlött a közpénz a Magyar Közlönyből, mivel a kormánynak ki kellett szórnia a költségvetési maradványokat. Most különösen nagy összeget dobhattak szét, mivel a költségvetésnek idén maradtak tartalékai, ugyanis a befolyó adóbevételek túlszaladtak a tervezett szinten. Az MNB nyáron befizetett 50 milliárdnyi osztalékot a költségvetésbe, a földárverésekből is bejött 270 milliárd és a General Electric is befizetett 270 milliárd forintot társasági adó címén.

Mivel a minisztériumok költségvetésében rengeteg olyan pénz maradt, amit nem tudtak elkölteni az eredetileg tervezett célokra, így lehetővé vált például, hogy Seszták Miklós a minisztérium működésére szánt pénzből inkább a saját, kisvárdai választókörzetét tömje ki.A kisvárdai stadion látványterve.

A maradványpénzek átcsoportosítása és kipörgetése azért is nagyon kényelmes megoldás a kormánynak, mert úgy költhet el milliárdokat, hogy közben nem kell azzal bajlódnia, hogy legalább egy költségvetési módosítót átvigyen a parlamenten.

Ahogy arról a Napi.hu is írt, az utóbbi években annyira fellazították az államháztartási törvényt, hogy a kormány arra csoportosíthatja át az maradványokat, amire csak akarja, mert senki sem fog beleszólni.

Így például azt sem kell különösebben megindokolniuk, miért tolják meg milliárdokkal a külföldi fociakadémiákat, vagy egy rendelettel el lehetett intézni, hogy kapjon 500 milliót Szijjártó Péter kedvenc futsalcsapata, Tállai András pedig ugyanennyit hozzátehet a Mezőkövesd sportszállójának építéséhez.

Hosszú volt a kívánságlista

Egy kedden megjelent rendeletben összesen 48,6 milliárd forintot osztott szét a kormány sportszövetségek között. Ebből az MLSZ kapta a legnagyobb szeletet, Csányi Sándorék 15,3 milliárdból fejleszthetnek pályákat és stadionokat határon innen és határon túl. Ugyanis nem csak arra jut támogatás, hogy csarnokot építsenek Szijjártó Péter dunakeszi futsalcsapatának vagy Seszták Miklós Kisvárdájának, hanem többek között Mészáros Lőrinc eszéki csapatának és a Felcsút csíkszeredai partnerének is találtak 1-1 milliárd forintot.

A határon túli focin kívül a kormány arra is nyitott keretet, hogy erdélyi, vajdasági, horvátországi, muravidéki, kárpátaljai, felvidéki és a világ más részein működő egyházak, iskolák és más szervezeteket ingatlanberuházásait és programjait támogassa meg 9,09 milliárd forinttal.

A pénzek kiosztásáról gondoskodó Seszták Miklós miniszter választókörzete az egyedi infrastruktúra-fejlesztési beruházásokról szóló döntésnél is beállt a pénzeső alá.

Minden második támogatott projekt Seszták körzetében valósul meg:

  • kapnak 490 milliót stadionépítésre,
  • 500 milliót strand- és gyógyfürdő fejlesztésre,
  • Párhotánál 250 millióból épülhet az összekötő út
  • és a kisvárdai önkormányzatnak is lesz még plusz 700 milliója közelebbről meg nem határozott városfejlesztési projektekre.

A biztonság kedvéért az idei költségvetésből még 3,7 milliárdot beletolnak a nemzeti kereskedőházakba is, amik 2012 óta mindössze 2,8 milliárd forintnyi üzletet hoztak össze. Az erről szóló, rövid kormányhatározat nem részletezi, miért van szükség az átcsoportosításra, csak annyit írnak, hogy az a kereskedőházak közfeladatainak ellátásához kell. Mindenesetre biztosan nem jön rosszul azok után, hogy Orbán Viktor rokonai kukorica- és magozott meggykonzervben adtak fedezetet a rég lejárt tartozásukra, ráadásul úgy jött ki a lépés, hogy az Magyar Nemzeti Kereskedőháznak idén még Gaith Pharaon cégével is szerződést kellett bontania.

A karácsonyi bevásárlás alkalmából szerzett a kormány egy villát is. A Budakeszi úti Ybl villa - Fotó: helyszinforum.hu

A benne található XIX. századi magyar festményekkel és a XV. és XVI. Lajos korabeli bútorokkal együtt megvették a Budakeszi úti Ybl villát. A vétel 1,4 forintjába volt az idei költségvetésnek. Fontos, hogy ezt az Ybl villát ne keverjük össze azzal az Ybl villával, amelyet Matolcsy György egyik alapítványa vett magának 3,4 milliárdért a budai várban.

Bár októberben Lázár János arról beszélt, hogy az állam hátrébb lép a tokaji borvidéken, és nem tömik tovább Grand Tokaj Zrt.-t (korábbi nevén: Tokaj Kereskedőház), az év végi pénzesővel mégis gondoskodtak arról, hogy az állami borászat 1,3 milliárd forint tőkejuttatásban részesüljön. Miközben az elmúlt években az állam folyamatosan öntötte a pénzt a vállalatba, hogy a régió legerősebb borászatát építsék fel belőle, a vezetésben végig teljesen bizonytalan volt. A Habony Árpád hitelezőjeként ismertté vált Tombor András felügyelőbizottsági elnök mellől sorra potyogtak ki vezérigazgatók.

Ugyanezzel a lendülettel osztottak szét 10,2 milliárd forintot különböző szervezetek között. A civil szervezeteknek adott támogatások legnagyobb tétele az Országos Roma Önkormányzatnak megszavazott 1,3 milliárd forint, amit a szervezet akár adósságrendezésre is használhat.

Vagyis a kormánytól kapott pénzből visszafizethetik az Emminek azt az 1,6 milliárdos büntetést, amit azért szabtak ki rájuk, mert Farkas Flóriánék szabálytalanul költötték el a Híd a munka világába program pénzeit.

Az ügyben a NAV is nyomozott, mert a romák foglalkoztatására kapott pénz nagy részét ingatlanokra, a vezetők fizetésére és kamu tanulmányokra költötték el.Farkas Flórián a Parlamentben (Fotó: Illyés Tibor / MTI)Miközben a Szijjártó Péter már egy kommentelő szintjén érvelve magyarázzal el, miért van szükség a hazai civil szervezetek átvilágítására, a saját civiljeik működése annyira nem aggasztja. A kormány idén is meglepte 9,5 millió forinttal a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesületet, amelyet a kiskőrösi önkormányzat egyik fideszes képviselője, Gmoser András vezet.

Az sem teljesen világos, hogyan fogja átlátni a kormány, mire költi el a Demokrácia és Politikai Kultúra Alapítvány a most megkapott 10 millió forintot, mivel a szervezet úgy végzi „a nemzeti politikai kultúra,a polgári, civil normák és értékek elterjesztéséért az egyetemista és főiskolai hallgató fiatalok körében”, hogy még honlapjuk sincs.

Az év végi kitárazás arra is jó, hogy a kormány életben tarthassa a 2002-es országgyűlési választások után elindított polgári körök maradákát. A mostani keretből a Szövetség a Nemzetért Alapítvány 80 millió forintot kapott. A Makovecz Imre által elindított polgári körnek alapító tagja volt Orbán Viktor és Vona Gábor is. Amikor 2002 körül a Jobbik elnöke még fideszes politikus akart lenni, még itt figyelte, hogyan csinálja ezt Orbán Viktor.

Majd 14 évvel később a TV2 és a Fideszhez közeli média ezeket a találkozókat akarta melegbuliként beállítani.Vona Gábor jegyzetel, miközben Orbán Viktort hallgatja a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör alakuló ülésén 2002-ben.Sajnos sem a kormányhatározatból, sem a Szövetség a Nemzetért Alapítvány honlapjáról nem derül ki, mire fogják költeni a pénzt, pedig idén februárban már a Szerencsejáték Zrt-től is kaptak 50 milliót. Mindenesetre elég elfoglaltak lehetnek, ha 2010 óta azt sem tudták jelezni az oldalukon, hogy már nem Hende Csaba az elnökük.

Az év végi osztogatás legsúlyosabb tétele az egyházaknak nyújtott támogatás, erre 121,1 milliárd forintott csoportosított át a kormány az idei költségvetésből. Ezek között szinte minden felekezet megtalálható. A kormánnyal mostanában egyre jobb viszonyt ápoló Hit Gyülekezete például 80 milliót kapott.

Ez eddigieket megfejelve a keddi Magyar Közlönyt egy 21 milliárdos listával zárta a kormány, ahol a támogatott sportszervezeteket soroljákt fel. A legtöbb pénzt a magyar olimpiai pályázathoz kapcsolódó fejlesztésekre lehetett lehúzni. Ebben a körben a már említett MLSZ kapott még 5 milliárdot utánpótlásnevelésre és szakmai feladatok támogatására.

A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben a kormány az önkormányzatok számára is felszabadított egy 19 milliárdos csomagot. Itt a strandépítéstől kezdve a nádkivágáson át sportfejlesztésekig szinte bármire lehetett támogatást kérni.

Seszták Miklós amennyire csak tudta, meghúzta az év végét - Fotó: MTI/Czeglédi ZsoltSeszták Miklós városa ebből a körből sem maradt ki, Kisvárda 1,7 milliárdot kapott az önkormányzati ingatlanok felújítása, az úthálózat fejlesztése és strandfelújításra.

Lázár János városának 2,5 milliárd jutott. Hódmezővásárhely ennyit kap a városháza felújítására, a sport- és úszócentrum fejlesztése, ingatlanvásárlásra, a városközpont fejlesztésére, a helyi gimnázium fejlesztésére, a térfigyelő és rendszámfelismerő rendszerek fejlesztésére és közlekedésfejlesztésre.

A Pintér Attilát most elvesztő Mezőkövesd 700 milliót kapott útfelújításra, az utánpótlás sportpálya, a rekreációs központ megépítésére és a fürdő szolgáltatásfejlesztésére, ha már Tállai András sportszállója annyi közpénzt nyelt el. De a Pintér Attilát megnyerő Felcsút sem maradt ki a sorból, Mészáros Lőrincék 65 milliót kapnak a víztorony költöztetésére és infrastruktúra-fejlesztésre.

És még:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.