Több tízezren tüntettek Lengyelországban, hogy ne írja alá az elnök az igazságügyi törvénymódosításokat

jog
2017 július 20., 21:48
comments 98

„A bíróságok rosszul működnek, az ország a jobbításukat igényli, mi csak a lengyel emberek óhajának akarunk megfelelni, akik jól és igazságosan működő bíróságokat akarnak” – mondta este Beata Szydlo lengyel miniszterelnök a televízióban a néphez intézett üzenetében.

„Tudjuk, hogy a bíróságok rosszul teljesítenek. Az emberek hatékony és igazságos bíróságokat akarnak és mi ennek az igénynek teszünk eleget, Az igazságügyi szervek feletti demokratikus kontrollt akarjuk bevezetni” – mondta Szydlo, aki szerint hasonló megoldások léteznek olyan országokban, mint Németország, Dánia, Norvégia, Svájc, Hollandia és Belgium. Szerinte a teljes lengyel ellenzék a civakodást, az anarchiát, a veszekedést és a provokációt részesíti előnyben a józan viták helyett. „Miniszterelnökként feladatom biztosítani, hogy a korábbi lengyel elit agressziója és frusztrációja ne hiúsítsa meg a reformokat” – mondta Szydlo, aki szerint „a reformoknak köszönhetően a gazdasági növekedésből több pénz jut a lengyel átlagemberek zsebébe”.

Beata Szydlo televíziós beszéde alatt ezrek gyűltek össze Varsó belvárosában, az elnöki hivatalnál, hogy az igazságügyi reform ellen tiltakozzanak. Az AP hírügynökség szerint a tiltakozók között ellenzéki parlamenti képviselők és neves közéleti személyiségek is voltak. Az EU-s zászlókat lengető tömeg „szabad bíróságokat” követelt. A rendőrség szerint 14 ezer, a városháza szerint 50 ezer ember is utcára mehetett tiltakozni Varsóban, de több más városban, így Krakkóban is demonstráltak.

Gyertyás tüntetők Krakkóban
photo_camera Gyertyás tüntetők Krakkóban Fotó: Omar Marques/Anadolu Agency

A tüntetők a demokratikus értékek védelmét hangsúlyozták, és a lengyel himnuszt énekelték. Követelték, hogy Andrzej Duda államfő ne írja alá a legfelsőbb bíróságról (SN) csütörtökön, valamint az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) és a rendes bíróságokról korábban elfogadott törvényjavaslatokat. Brüsszel keményen nekiment az új törvényeknek. (Ez a magyar kormánynak nagyon nem tetszett.)

A bírósági törvények elleni 2017. július 20-i demonstráción egy tüntető felmutatja a lengyel alkotmányt.
photo_camera Egy krakkói tüntető felmutatja a lengyel alkotmányt Fotó: Omar Marques/Anadolu Agency/AFP

A krétával körberajzolt varsói tüntetők így fejezték ki nemtetszésüket:

link Forrás

(via MTI, AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.