Ne hagyjuk elsikkadni Michael S. Schmidt bombasztikus riportját az oroszügyi vizsgálat fejleményeiről. Bár az elmúlt napok sajtóját szemlézve úgy tűnhet, hogy a világ végtelen mennyiségben képes Trumpról szóló hírek befogadására, a rivaldafényt javarészt ellopta Michael Wolff valóban rendkívül szórakoztató, Trump és stábja esetlenkedéseit "A császár új ruhája" szinten leleplező könyve. És bár ez hatásában rendkívül fontos, a könyv javarészt már ismert állításokból szőtt olyan sűrűségű szöveget, hogy attól mindenki a fejét fogja.

Érthető, ha eközben kicsit háttérbe szorult a New York Times szárazabb, technikaibb jellegű cikke az oroszügyi vizsgálat legújabb fejleményeiről. Pedig Schmidt igazán jelentős történésekről számolt be:

• Cikkéből kiderült, hogy Robert S. Mueller más forrásból, Trump egykori kabinetfőnöke, Reince Priebus feljegyzéseiből is megerősítette James Comey kirúgott FBI-igazgató saját kezű feljegyzésein alapuló vádjait. Többek közt azt is, hogy Trump arra próbálta rávenni Comey-t, hogy a nagy nyilvánosság előtt tisztázza a vádak alól, a folyamatban levő nyomozás közben.
  
• Hogy Trump mindenáron meg akarta akadályozni igazságügyi miniszterét, a botrányban személyesen is érintett, az orosz nagykövettel titokban találkozgató Jeff Sessionst abban, hogy lemondjon az oroszügyi vizsgálat felügyeletéről. Trump ugyanis azt gondolja, hogy az igazságügyi miniszterének elsősorban őt kellene védenie. Még fehér házi jogtanácsosát is ráküldte Sessionsre, aki végül így is mentesítette magát. Trump ezért a lemondását követelte, amit Sessions be is nyújtott, csak hogy Trump végül elutasítsa.
  
• Schmidt beszámolója szerint Rod J. Rosenstein, az oroszügyi vizsgálatot Sessions helyett felügyelő igazságügyminiszter-helyettes, aki végül a Clinton elleni vizsgálat rossz kezelésének indokával mentette fel állásából Comey-t, megőrizte a felmentő levél eredeti, a Fehér Házból kapott vázlatát, aminek az első mondatában a "mondvacsinált okokból indított, politikailag motivált" oroszügyi vizsgálatra hivatkoztak a kirúgás indokaként.
  
• Mindeközben az igazságügyi miniszter, Sessions egyik hivatalsegédje megpróbált terhelő adatokat gyűjteni Comey-ról, mert főnöke az FBI-igazgató kirúgását megelőző hét minden napjára valami lejárató sztorit akart adni a baráti sajtónak.
  
• Közben a Fehér Ház egyik jogtanácsosa, Uttam Dhillon konkrétan azt hazudta Trumpnak, hogy nincs joga kirúgni az FBI igazgatóját, és elhallgatta Trump elől az ezzel ellentétes - és igaz - jogi szakvéleményeket.
  

Ezek pedig mind arra utalnak, hogy az Egyesült Államok elnöke aktívan akadályozni próbálta a kampánya ügyében indított nyomozást. A Schmidtnek nyilatkozó szakértők szerint az ugyan még kérdés, hogy ez elégséges bizonyíték-e egy vádirat összeállításához, szerintük a vád erősebb lenne, ha legalább egy tanú állítaná, hogy Trump hamis tanúzásra akarta rávenni beosztottait.

Erre akár bizonyíték is lehet, Mueller vizsgálja azt a hamis írásbeli nyilatkozatot, amit fia, Donald Trump Jr. nyújtott be az ügyben szintén vizsgálódó amerikai törvényhozásnak, és amit a jelentések szerint maga az elnök diktált az elnöki különgép fedélzetén. A levélről Wolff könyvében is szó esik, Wolff beszámolója szerint még az elnök ügyvédei is úgy gondolták, hogy a hamis nyilatkozattal Trump "kimondottan homokot próbált szórni a nyomozás fogaskerekei közé". Wolff szerint Mark Corallo, a Trumpot védő ügyvédcsoport szóvivője ezután mondott le posztjáról, mert úgy érezte, hogy a hamis nyilatkozat valószínűleg jogilag is az igazságszolgáltatás akadályozásának minősülne.

Mindez azért lényeges, mert míg Trumpnak és stábjának abban igaza van, hogy pusztán az összejátszás (collusion) az oroszokkal nem bűncselekmény, mert nincs ilyen tényállás, az igazságszolgáltatás akadályozása már az. Olyannyira az, hogy annak idején Richard Nixon is ebbe, a Watergate-botrány eltussolására tett kísérleteibe bukott bele.

Márpedig sok minden utal eltussolásra. Például az, hogy Comey kirúgásának indoklásából végül kihúzták az első vázlatokban olvasható valós okot - az oroszügyi vizsgálatot -, és helyette cinikus módon a Clinton elleni vizsgálatot jelölték meg. Ahogy az igazságszolgáltatás akadályozása az is, ha Jeff Sessions annak tudatában akart lejárató anyagokat gyűjteni Comey-ról, hogy főnöke az oroszügyi vizsgálat miatt akar megválni az FBI igazgatójától. Hogy Trump azt várta Sessionstől, hogy személyesen őt védje a nyomozástól az igazság feltárása helyett, csak a hatalommal való visszaélés tankönyvi példája. Az pedig, hogy Dhillon hazudott az elnöknek, komoly megerősítése a Wolff-könyv vezérmotívumának: hogy Trumpot még saját beosztottjai is értelmileg, vagy legalább érzelmileg alkalmatlannak tartják feladatára, az amerikai elnökségre.

És hogy ebből mi következik?

Rövid távon még semmi. A nagyon módszeresen haladó Mueller vizsgálata még hónapokig eltarthat - az ügyész most elsősorban Trump és környezete pénzügyi ügyleteit próbálja felderíteni, ahogy Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort ellen is egyelőre csak pénzmosás miatt emeltek vádat. És még a kongresszusi bizottságok vizsgálatai is távol vannak a lezárástól. De az eddigiek alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a nyomozás végén Mueller Trump környezetéből többek ellen biztosan, és talán még az elnök ellen is képes lesz összeállítani egy vádiratot. Amely a 2018-ban újraválasztandó képviselőház akár el is indíthatja az alkotmányos vádeljárást, pláne, ha a demokratáknak sikerül visszaszerezniük a többséget. Ez korántsem garantált, bár a közvélemény-kutatások átlaga alapján a demokraták pillanatnyilag bő tíz százalékponttal vezetnek a republikánusok előtt.