Hoppá, Trump minden várakozással szemben helyes döntést hozhat Iránról!

Huh.

Ha hihetünk a New York Times amerikai kormányzati forrásainak, akkor Donald Trump mégse fogja felrobbantani az Iránnal 2015-ben kötött atomalkut. A lap úgy tudja, hogy nemzetbiztonsági tanácsadóival folytatott csütörtöki megbeszélései után a korábbi fenyegetéseivel szemben pénteken mégsem fogja újra bevezetni Iránnal szemben az alku részeként felfüggesztett szankciókat.

Trumpon nagy volt a nyomás. Ő maga sose csinált titkot abból, hogy rossznak tartja a 2015-ös megállapodást - és ezzel koránt sincs egyedül, demokrata szenátorok is ellenzik a megállapodást, amit ezért is kell Trumpnak időről időre újra hitelesítenie. Kampányában és elnökként is rendre a felmondásával fenyegetőzött, és tavaly októberben meg is tagadta a megállapodás újbóli hitelesítését. De a végső lépést, a szankciók újbóli bevezetését nem lépte meg, és a Times értesülései szerint most se fogja.

Az amerikai kormány kül- és biztonságpolitikusai, valamint az Egyesült Államok európai szövetségesei viszont mind az alku megőrzése mellett vannak. Az EU külügyminiszterei csütörtökön, miközben Trump a döntéséről egyeztetett tanácsadóival, az iráni külügyminiszterrel fényképezkedtek mosolyogva. Erre papíron nem sok okuk volt, a tárgyalások témája Irán a Közel-Keletet destabilizáló ténykedése, a szíriai és jemeni háborúkban játszott szerepe volt, de Washingtonban egyértelműen úgy értelmezték, hogy az EU és Irán egységet kívánt mutatni az atomalku kérdésében. „Nem hiszem, hogy ezidáig bárki előállt volna jobb alternatívával” - mondta a megállapodásról Boris Johnson brit külügyminiszter, Macron francia elnök pedig telefonon sürgette Trumpot az alku fenntartására.

Trumpot ismerve ez persze akár a kívánttal ellentétes hatást is kiválthat. Mark Dubowitz, a Foundation for Defense of Democracies nevű, neokon irányultságú elemzőközpont vezérigazgatója szerint az ilyen mosolygós fényképezkedések olyanok, „mintha vörös posztót lengetnének egy dühös bika előtt”, amik „most vagy idővel” kiprovokálhatják, hogy Trump felmondja a megállapodást.

A 2015-ös alku korántsem bírálhatatlan, bizonyos részei pedig kifejezetten aggasztóak. Bár Irán urándúsító kapacitásainak drasztikus, még a szakértőket is meglepő korlátozásával, az araki tenyészreaktor tartályának átalakításával valódi garanciákat adott rá, hogy egyhamar nem lesz képes atomfegyvert előállítani, a megállapodás szerint 2025-ben akár fel is élesztheti atomprogramját. Obama nem megoldotta, csak elnapolta a problémát. „Elég erős nemzet vagyunk hozzá, hogy saját magunk veszélyeztetése nélkül kipróbáljuk ezeket a javaslatokat” - indokolta akkor a döntését. „Irán megváltozhat. Ha pedig mégsem, az elrettentő képességeink, katonai fensőbbségünk megmarad. Nem mondunk le semmiről a magunk és szövetségeseink védelmében, akkor meg miért ne próbálkozhatnánk ezzel” - mondta. Ebben azért van némi burkolt fenyegetés.

Az év eleji eseményeket elnézve akár azt is gondolhatnánk, hogy most jött el az ideje a keménykedésnek. 2017. december 28-án tüntetések robbantak ki Irán második legnagyobb városában, Mashadban. A tüntetések majd nyolcvan iráni városra terjedtek tovább, a 2009-es Zöld Mozgalom óta nem volt ekkora felfordulás az országban. Két dolgot azonban érdemes megjegyezni:

  • 2009-ben egy elcsaltnak vélt elnökválasztás után a bukott reformista jelölt hívei tüntettek, a lázongás központja Teherán volt, a tiltakozások fókusza pedig, bár akkoriban nagyon súlyos volt a gazdasági helyzet az országban, a politika volt.
  • Most a tavalyi választáson bukott konzervatív jelölt, Ebrahim Rajszi városában robbantak ki a tiltakozások, Teheránban alig voltak tüntetések, és bár voltak politikai felhangjai, a tiltakozás elsősorban a gazdasági nehézségek miatt robbant ki, és az atomalkut támogató, reformista elnök, Haszan Róháni uralmát fenyegették.

Amiből két dolog következik:

  • A szankciók enyhítése ellenére az iráni gazdaság súlyos gondokkal küzd.

A szankciók eltörlésének haszna az iráni gazdaság sajátos működése, az országot ténylegesen irányító papság erőszakszervezete, a Forradalmi Gárda gazdasági túlsúlya és a korrupció miatt keveseknél csapódik le; az ország aktív külpolitikája, vagyis beavatkozása a szíriai és jemeni háborúkban, illetve a libanoni síiták támogatása értékes forrásokat térít el az iráni lakosságtól. A szankciók újbóli bevezetése akár meg is roppanthatja a rezsimet.

  • Nem biztos, hogy pont ezt a kormányt kéne megdönteni Iránban.

Félre ne értsenek, Európából nézve nehéz különbségeket tenni az iráni politikai irányzatok árnyalatnyi különbségei közt, és Róháni elnöksége alatt Irán minden korábbinál intenzívebben avatkozik be a térségbeli országok életébe és rivalizál Szaúd-Arábiával a regionális nagyhatalmi státusért. A vonatkozó ENSZ-szankciók ellenére töretlenül fejlesztik hordozórakétáikat, amikkel immár jemeni szövetségeseiket is felfegyverezték. De pont az atomprogram ügyében kompromisszumkésznek mutatkoztak, és a megfigyelők szerint be is tartják a megállapodásban foglaltakat. A szankciók újbóli bevezetése esetén erre semmi okuk nem lenne - ellenben a belföldi problémákról kényelmesen egy külső ellenségre terelhetnék a közvélemény figyelmét.

Ebben a helyzetben bölcs döntésnek tűnik a jelenlegi állapot fenntartása. Ez némi lélegzethez juttathatja Róháni kormányát - már ha a bevételeket az irániak életkörülményeinek javítására fordítják -, melynek fejében akár további engedményekre is lehet őket kényszeríteni. Végső soron Obama alkujának is az volt a célja, hogy időt adjon a diplomáciára.

;