A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője szerint nincs poggyászmaffia, csak egyéni elkövetők

bűnügy
2018 március 05., 11:02
comments 159

Török Zoltán dandártábornok, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megszaporodott poggyászlopásokról beszélt a Magyar Időnek adott interjújában.

Mint mondta: „Maffiáról szó nincs. Különböző módszerekkel dolgozó, egyéni elkövetőkkel találkozunk, akiket esetenként közvetlen munkatársaik segítenek például figyelőként. Még csak szervezett bűnelkövetésre sem volt példa, mióta első számú vezetőként nyolcadik éve az RRI-t vezetem. Nincsenek nagyfőnökök, akik irányítják a hierarchikusan felépülő bűnszervezetet, amiben mindenkinek megvan a maga feladata a bűncselekmény megtervezésétől a kivitelezésen át a zsákmány befektetéséig. Ami tény: egy-egy tolvaj vagy tolvajcsoport leleplezése és eltávolítása után mindig van, aki a nyomukba lép.”

Török elmondta, hogy évente átlag 30 rakodóval szemben járnak el, idén eddig 14-et vontak büntetőeljárás alá. „A tavalyi 77 feljelentés a feladott poggyászokból történt lopások miatt érkezett, ám a lopások száma hivatalosan ennek legalább a duplája” – mondta. Török szerint a poggyászok fosztogatása általában üzemi területen történik, ahol nincs kamera, például a repülőgép belsejében, és akik ezeket a lopásokat elkövetik, „kivétel nélkül azoknak a földi kiszolgáló cégeknek az alkalmazottai, amelyeket a légitársaságok bíznak meg a csomagok kezelésével”.

Ezek után viszont arra a kérdésre, hogy ha ki lehet lopni dolgokat egy poggyászból, akkor esetleg be is lehet-e rakni valamit, például egy bombát, ezt a választ adta:

„Teljességgel kizárt, hogy veszélyes anyag, eszköz bekerülhessen akár egy repülőgépbe, akár magára a repülőtérre. A rezsimintézkedések nem egy-egy ember vagy szervezet kénye-kedve szerint működnek, hanem olyan összetett, számos egymásra épülő, egymásból következő garanciális elemmel kiegészített folyamatként, aminek kijátszása nem lehetséges. ”

De azért azt javasolja: „Értékeket soha ne rakjunk a feladott poggyászba, sőt lehetőség szerint a kézipoggyászba se.”

Az RRI munkatársai ellenőriznek egy rakodómunkást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2018. februárban.
photo_camera Az RRI munkatársai ellenőriznek egy rakodómunkást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2018. februárban. Fotó: police.hu

Február elején írtuk meg, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren annyira eldurvultak a csomaglopások, hogy a budapesti dél-koreai nagykövetség figyelmeztető üzenetet írt a Magyarországra utazóknak. A hírekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium soron kívüli vizsgálatot indított a repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló cégeknél. De a fosztogatások nem álltak le, sőt Babos Tímea teniszező is arról posztolt, hogy meglopták. A rendőrség aztán bejelentette, hogy 2 embert elfogott, akiket a lopásokkal gyanúsítanak, tőlük Babos ékszerei is előkerültek. Az RRI azóta fokozott rendőri jelenléttel igyekszik elejét venni a poggyászlopásoknak, így újabb reptéri poggyászfosztogatókat fogtak el. (via Magyar Idők)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.