A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Prókai Eszter írta.

Egy cipő télre, egy meg nyárra – ennyit engedhet meg magának ma egy könyvtáros, levéltáros. Közel tízezer ember dolgozik Magyarországon ebben az ágazatban, fizetésemelést utoljára több mint tíz éve kaptak. Megszűntek a pótlékok, a bérüket nem rendezik, sokan inkább elmennek tanárnak vagy pedikűrösnek, mert még az is vonzóbb alternatíva, mint havi nettó 100 ezer forintért könyvtárosként dolgozni.

„Sokáig titkoltam ezt, mert valahol szégyelltem. De mára olyan elkeseredettség van bennem, hogy akinek csak tudom, elmondom, mennyi a fizetésem. Tudják csak meg az emberek”

– mondja egy 34 éve könyvtárosként dolgozó nő. A nevét nem szeretné, ha leírnánk, de annyit elárul, hogy egy Pest megyei kisváros önkormányzati fenntartású könyvtárában dolgozik. Egy személyben könyvtáros és vezető is, mellette egy hatórás kolléga dolgozik, de már ő sem sokáig: nemrég bejelentette, hogy inkább elmegy pedikűrösnek, mert nem él meg a fizetéséből. “Ma délelőtt pont jönnek is állásinterjúra. De már előre félek tőle, amikor el kell mondanom, hogy kb. nettó 110 ezer forintot tudunk fizetni. És ebben már két pótlék is benne van” – meséli. Nem ő az első, aki a fizetés miatt kopik ki mellőle, sokan mentek el az elmúlt években például tanárnak, mert még a pedagógus életpályamodell lehetőségei is vonzóbbak voltak, mint nettó százezer forintért a könyvtárban maradni.

Míg szerinte azt mindenki tudja, vagy legalább hallott már róla, hogy milyen elkeserítő az egészségügyben dolgozók fizetése, azon általában meglepődnek, amikor egy könyvtárosról derül ki, hogy mennyi az annyi. Pedig ma Magyarországon nagyjából tízezer ember dolgozik a közművelődési területen, könyvtárosok, múzeumi, levéltári dolgozók, bérüket pedig hosszú évek óta nem rendezték. Az őket képviselő szakszervezet legutóbb pár hónapja nyújtott be petíciót az Emmihez, de semmi sem változott.

“Én már az olvasóknak is el szoktam mondani, hadd tudják meg. Volt olyan látogatónk, aki napokig nem tért magához. Azt mondta, neki több a nyugdíja, mint az én fizetésem. Rendszeresen jár a könyvtárba egy pedagógus is, és évek óta mondogatja, hogy szívesen átjönne dolgozni, de miután közöltem vele, hogy mekkora fizetésre számíthat, elég gyorsan meggondolta magát” – meséli.

Interjúalanyuk alapfizetése az érettségizetteknek járó minimálbér, az intézményben mindenki ennyit kap, akinek van érettségije: a takarítőnőtől kezdve a portásig. Ezen kívül kap még nagyjából 20 ezer forint vezetői pótlékot, illetve azt a kulturális illetményt, amit tavaly vezettek be, de elég hektikusan kapják. Utóbbi 18 ezer forint havonta, interjúalanyunknak azért ennyi, mert több évtizede van a szakmában. “Tavaly még arról beszéltek, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan nálunk is lesz életpályamodell, de aztán ebből nem lett semmi, helyette bevezették ezt az új pótlékot” – meséli.

Tizenhat éve kapott utoljára valódi fizetésemelést, azóta a minimálbér-emelés az egyetlen, ami pozitívan hat a bérére. Ráadásul leépítettek rengeteg külön jutattást: megszűnt az utazási támogatás, a cafeteria is sokkal kevesebb, nincs már se ruha, se könyvpénz. Tavaly szeptemberben levélben kért fizetésemelést a vezetőjétől: hivatkozott az alacsony bérére, és arra, hogy 34 éve elhivatott a szakmájában. Azt a választ kapta, hogy ez személyes ügy, az emelés pedig szóba sem jöhet.

Arra a kérdésre, hogyan jön ki a család a fizetésből, elsírja magát. Férje 62 éves, rákból gyógyult, munkáját elvesztette, nyudíjba viszont még nem mehet. Most éppen egy balatoni szállodában dolgozik portásként, kéthetente találkoznak. Van egy közös gyerekük, egy 16 éves fiú, akit nagyon érdekel az informatika, abban bíznak, hogy neki talán már jobb lesz.

“17 fok van nálunk otthon, van a gyereknek egy nyári meg egy téli cipője. Moziba meg a McDonald’s-ba úgy megyünk évente kb. kétszer, hogy belökjük a gyereket, de mi nem váltunk jegyet a filmre és nem eszünk semmit. Már mondta a fiam, hogy nem akar így többet menni, hogy mi az apjával nem eszünk semmit” – meséli. Azt mondja, régebben sokkal jobban éltek, fia születése után Németországban kapott a férje munkát, de aztán hazajöttek, mert Magyarországon szerettek volna élni. Utólag látja, hogy nem volt túl jó döntés.

„Négy évem van a nyugdíjig, de nem is várom igazából, mert már előre félek, hogy mennyit lesz majd a nyugdíjam.”

“Utoljára a Gyurcsány-kormány idején rendezték a bérünket, azóta néha egy kis szépségtapaszt tesznek ide-oda, de valódi megoldás nem történt” – mondja egy szintén a közművelődésben dolgozó férfi. Felesége nettóban keres annyit, mint amennyi az ő bruttója. “És a feleségem tanár” – teszi hozzá.

Szerinte amikor még valóban létezett a közalkalmazotti bértábla, az világossá tette, hogy az illető iskolai végzettsége és a szakmájában eltöltött évei szerint milyen szorzóval kell az akkori alapbérét felszoroznia. Ez alapján mindenki, több évre előre ki tudta számolni, hogy hol fog tartani. Ma is van ugyan tábla, csak éppen a szorzói öt éve nem változtak.

Ha valaki frissen az utcáról jön be egy könyvtárba, akár képesítés nélkül, például takarítónak, ugyanannyit kap, mint a húsz éve szakalmazottként dolgozó. Ez azért kínos, hogy lassan mindenki ugyannyit keres – mondja. Ő is több mint harminc éve van a szakmában, gyűjteménykezelőként dolgozik. Van olyan kollégája, aki nyugdíj előtt áll és havonta 80 ezer forintot visz haza.

A másik probléma szerinte, hogy az utóbbi években elkezdtek egyes közművelődési ntézményeket, mint például a múzeumokat, könyvtárakat, művelődési házakat non-profit kft.-k alá beszervezni. Így ezekre viszont már a munka törvénykönyve vonatkozik, azaz a munkáltatónak nem kötelező megadnia biztonyos béreket, nem kötelező pénzt adni például egy nyelvvizsgáért. Hiába sikerülne tehát most a szakszervezetnek elérnie a bérrendezést, azokon a közgyűjteményben dolgozó kollégáknak a helyzetén ez már nem javítana, akik az átszervezés miatt piaci alapon dolgoznak. Ez a módszer szerinte egyre gyakoribb, úgy gondolja, a közalkalmazottak számát próbálják így papíron csökkenteni. És minél kevesebb a létszám, annál kevésbé kell odafigyelni a bérrendezéses követelésekre – mondja.