Kendrick Lamar Pulitzer-díjat kapott

media
2018 április 16., 19:05
comments 30

Kihirdették a 2018-as Pulitzer-díjakat, és ahogy azt várni lehetett, taroltak a Me Too mozgalmmal és a hollywoodi szexuális zaklatásokkal foglalkozó újságcikkek. Díjazták a The New York Times és a New Yorker szerzőit is, mindkét lap cikke Harvey Weinstein producer zaklatásairól szólt, és mindkettő tavaly októberben jelent meg alig pár nap különbséggel. A zsűri szerint ezek a cikkek felelősségre vonták a “gazdag és hatalmas szexuális ragadozókat”, és világméretű elszámoltatást indítottak.

Még az oknyomozó kategória díját is egy zaklatással kapcsolatos nyomozásért kapta a The Washington Post. Az alabamai szenátorválasztás idején mentek utána Roy Moore jelölt korábbi zaklatási ügyeinek (előkerültek róla olyan információk, hogy tiniket zaklathatott a 30-as éveiben).

Mindezek mellett még 14 újságírói és 7 egyéb kategóriában is osztottak ki díjakat. Díjazták például a rapper Kendrick Lamart a Damn albumért, ezzel pedig Lamar lett az első olyan zenész, aki nem klasszikus vagy jazz zenével nyerte el a díjat. A zsűri szerint Lamar az albummal meg tudta jeleníteni a modern afroamerikai élet komplexitását. (Huffingtonpost)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.