Ihász Sándor állítja, nem ügyészként, hanem magánszemélyként adott jogi tanácsokat Gyárfásnak

bűnügy
2018 április 26., 21:14
comments 111

Ihász Sándor volt főügyész, akit múlt pénteken hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsították meg a Gyárfás-ügyben, azt mondta, mindent tagad, és az ügyvédje, Papp Gábor tájékoztatása szerint szerdán hivatalosan benyújtotta a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) a bűnpártolás miatt vele közölt gyanúsítás tételes cáfolatát. Papp szerint a részletes vallomásban védence nem csak hogy visszautasítja a gyanút, „hanem olyan tényekkel is szolgál, amelyek önmagukban is cáfolják a gyanúsítást”.

Az ügyészség gyanúja szerint a volt főügyész tudta, hogy a Fenyő János elleni gyilkosság felbujtója továbbra is ismeretlen, és felderítése érdekében a hatóságok évek óta erőfeszítéseket tesznek, amikor 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát.

Ihász Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorban csütörtökön azt mondta, 25 évig volt ügyész, és semmilyen törvénytelenséget, sőt, fegyelmi vétséget sem követett el. Azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy a panaszát el fogják utasítani: ugyanaz a legfőbb ügyészségi főosztály fogja elbírálni, amelyik a gyanúsítást megfogalmazta, ami egyébként teljesen törvényes.

Ihász Sándor azt állítja, hosszú ideig volt Gyárfás Tamás családi barátja, ami azért sem probléma, mert Gyárfás eddig sosem volt meggyanúsítva és kihallgatva a Fenyő-ügyben. Ez azért fontos, mert a gyanúsítás szerint hivatalos személyként adott jogi tanácsokat Gyárfás Tamásnak, miközben állítása szerint általános jogi tanácsadásról volt szó, amit magánszemélyként tett.

Ihász azt mondta, 2017. szeptember 27-én egy Kopasznak titulált valaki átadott Gyárfásnak egy több helyen kipontozott szövegrészletet, amiről nem lehetett tudni, hogy ki írta, és mennyi a valóságtartalma, de Gyárfás úgy érezte, hogy ez fenyegető rá és a családjára nézve, ezért beszéltek többször barátilag, magánemberként az ügyről. Ihász azt állítja, a gyanúsítással ellentétben nem mondta Gyárfásnak, hogy ne tegyen feljelentést, hanem számos alternatívát vázolt fel előtte.

Ihász Sándor
photo_camera Ihász Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2018. április 26-án. Fotó: ATV

Ihász tagadja, hogy az irat az irodájában maradt, amire a kérdező Rónai Egon emlékeztette, hogy a gyanúsítás szerint azt később mégis Ihász irodájában találták meg. Erre Ihász azt mondta, azt tanácsolta Gyárfásnak, hogy ha nem tesz feljelentést, akkor is menjen el a jogi tanácsadójával a KNYF-hez, és ott hozza nyilvánosságra a történetet. Gyárfás ezt a tanácsot elfogadta, majd október 2-án találkoztak egy étteremben, és Ihász ott megkapta az irat másolatát. Szerinte nem lehet bűnpártolással gyanúsítani, hiszen Gyárfás tényleg elment a KNYF-re. Hogy akkor miért vette át az iratot Ihász? Szerinte ennek nem volt jelentősége, az étteremből távozva nem dobhatta ki, és nem is hagyhatta a kocsijában.

Azt is mondta, ha bűnt akart volna pártolni, van akkora gyakorlata, hogy nem teszi a nyílt szekrényébe.

Ihász arról is beszélt, hogy furcsállja az ügy időzítését, érdekes, hogy a választás utáni 12. napban sikerült meggyanúsítani, amikor 2017. november 27-én volt az első házkutatás. Azt mondta, elege volt a megaláztatássorozatból, ezért nyújtotta be a lemondását. (A Zoom tavaly decemberben írta meg, hogy indoklás nélkül visszavonta Ihász Sándor fővárosi fellebbviteli főügyész vezetői kinevezését Polt Péter legfőbb ügyész.) Ihász most azt mondja, a Polt Péter vezette ügyészségből menekülnek a kollégák, félelem uralja az intézményt, és romlott a szakmai minőség. (ATV)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.