Nem hagyják magukat a szervezők, biztosan lesz tüntetés kedden a Parlamentnél

POLITIKA
2018 május 06., 06:51
comments 195

Bár a rendőrség már másfél hete elfogadta a Civil Ellenzéki Kerekasztal bejelentését arról, hogy a parlament alakuló ülésének idején élőláncot vonnának a Kossuth téren a Parlament épülete köré, a TEK most nemzetbiztonsági okokra hivatkozva mégis megakadályozná őket gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságuk gyakorlásában.

Mivel a tüntetés kedden lenne, jogorvoslatra nem nagyon van idő. Aznap este hatra egy másik csoport, a választás óta két nagy tüntetést is szervező "Mi vagyunk a többség" is bejelentett egy demonstrációt, amit szintén korlátozhat a TEK döntése. Ők most azt írták, hogy ugyan a bírósághoz fordulnak, ha a rendőrség mégsem biztosítana bejárást a délelőtti, Ujhelyi Sándor által szervezett "társtüntetésre", a saját, hat órára tervezett tüntetésüket pedig egy másik, közeli helyszínre is bejelentették, így azt minden körülmények között megtartják.

A Terrorelhárítási Központ pénteken határozott úgy, hogy május 8-án 0 órától a szükséges ideig körbezárja a Kossuth teret. A TEK azután fogadta el "személy- és létesítménybiztosítási intézkedését", hogy a bíróság jogerős ítéletében eltörölte a rendőrség korábbi tiltó határozatát, és elrendelte a demonstráció engedélyezését.

Arról, hogy pontosan hol is lesz majd a tüntetés, a rendezvények Facebook-oldalán (itt és itt) lehet tájékozódni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.