Algériában lekapcsolták a netet az érettségi miatt

Június 20-án délelőtt internet nélkül maradt Algéria. Nem technikai hiba volt, és kivételesen még csak nem is egy elnyomó rezsim próbálja így megakadályozni a tiltakozások szervezését. A netet a következő napokban rendre le fogják kapcsolni a délelőtti órákban, mert így próbálják megakadályozni, hogy az érettségi tételek és megoldásaik idő előtt, vagy még a vizsga közben kiszivároghassanak.

2016-ban hatalmas érettségi botrány volt az országban, mert a tételek már a vizsgák előtt, vagy közben kiszivárogtak, így gyorsan terjedni kezdtek a megoldások is. Erre tekintettel tavaly a kormány arra kérte az internetszolgáltatókat, hogy a vizsgák idejére korlátozzák a közösségi média elérhetőségét. Az önkéntes korlátozás viszont nem működött, úgyhogy idén szimplán a főkapcsolót tekerték el.

A Facebookot, mint legnépszerűbb közösségimédia-platformot az érettségi teljes idejére elérhetetlenné tették. Nouria Benghrabit oktatási miniszter saját bevallása szerint "nincs teljesen jól" a döntéssel, de szerinte "nem lehetünk tétlenek, amikor ilyen komoly lehetőség van a szivárogtatásra".

A hatóságok tutira mennek, a net lekapcsolásán túl az ország kétezer vizsgaközpontjában fémdetektorokat is felszereltek, hogy minden kommunikációs eszközt elkobozhassanak az érettségizőktől. Az országban idén valamivel több mint 700 ezer diák fog érettségizni. (Via BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.