Mi volna, ha a tudósok legalább idejük nagyobb részében tudósok lehetnének?

POLITIKA
2018 június 21., 04:43
comments 127

Közleményben állt ki szerdán kutatói mellett Rudas Tamás, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója azután, hogy a Figyelő, mint az egy ideje szokásává lett a Schmidt Mária birtokába került, egykor szebb napokat is látott újságnak, listázni kezdte azokat a kutatókat, akik a szélsőjobboldalnak nem tetsző társadalmi kérdéseket, például a bevándorlást, a genderelméletet, vagy éppen a homoszexualitást kutatják.

Mindennek a hátterében a kormány azon terve áll, hogy elvegyék az MTA-tól a kutatóintézetei finanszírozásának nagy részét, 20 milliárd forintot, hogy annak elosztásáról inkább a Palkovics László vezette innovációs minisztérium döntsön.

A 24.hu értesülései szerint Rudas szerdai nyilvános kiállása előtt pár nappal még egy kompromisszumos javaslaton dolgozott. Részben feladta volna a kutatói szabadságot, annak érdekében, hogy legalább részben megmaradhasson. Javaslata alapján, amit Lovász Lászlónak, az MTA elnökének írt meg levélben, a kutatók munkaidejük 40 százalékában a kormánynak kedves témákat kutatnának, a fennmaradó idejükben viszont tényleg szabadon végezhetnék munkájukat. A kormánynak kedves témákat évente jelölné ki egy minisztériumi-akadémiai vegyes bizottság.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.